Mennyit ér az ember adott szava? – filmklub életre-halálra

A Mandarinok című filmről beszélgettek a résztvevők az Új Akropolisz Filozófiai Iskola legutóbbi filmklubján. A 2014-ben legjobb idegen nyelvű filmként Oscar-díjra jelölt észt-grúz koprodukció a mai napig tisztázatlan státusú Abháziába, az 1992-es grúz-abház konfliktus kellős közepébe kalauzolja a nézőket. A gyilkos háború helyett azonban a belső harc jut sokkalta hangsúlyosabb szerephez, és fő kérdéssé válik, hogy le lehet-e mondani a bosszúról és helyét átveheti-e a megbocsátás, megismeréssel feloldható-e a gyűlölet, és az emberség és méltóság képes-e mintául szolgálni másoknak. A filmvetítést követő beszélgetést Udvardi Veronika és Bujáki Márton vezette.

A Kaukázusba telepített észt falu lakói Észtországba menekülnek a közelgő háború elől, csak Ivo és Margus döntenek úgy, hogy bevárják a mandarinérést. Ivo magához veszi az ajtaja előtt lezajló véres konfliktus következtében súlyosan megsebesült két férfit, a grúz Nikát, illetve az abházok oldalán harcoló csecsen katonát, Ahmedet, és megpróbálja összebékíteni őket.

A film mondanivalóját feltáró beszélgetés során a résztvevők elsőként azt a kérdést járták körül, hogy melyik szereplővel tudtak azonosulni. Az önként adódó választás Ivóra esett, a közös gondolkodás eredményeként azonban a hozzászólók egyetértettek abban, hogy erkölcsi tartása az idős ember alakját olyan magasságokba emeli, amelyet nagyon nehéz követni. Ivo felállít egy szabályrendszert – az ő házában nincs erőszak és bosszú –, és elsősorban nem szavakkal, hanem tetteivel mutat példát a körülötte élőknek a helyes cselekvésre. Azzal, hogy mindkét katonát a saját házában helyezi el, lehetőséget teremt egymás megismerésére, és a vallási, nemzetiségi különbségekből adódó előítéletek feloldására.

A következő kérdés azt feszegette, hogy van-e rossz ember a filmben. A szereplők szemszögéből lehet-e valakit csak azért rossz embernek nevezni, mert nem keresztény értékeket vall, más kultúrában nevelkedett, másként vélekedik bizonyos dolgokról, mint mi? A különböző nézőpontok megismerésének és elfogadásának szükségességét Bujáki Márton Wass Albert egyik útravalónak szánt tanításával szemléltette: „Ez a hegy kopasz – mondja a keleti oldalon lakó ember – nincs rajta egyetlenegy fa sem! – Ezt a hegyet sűrű erdő borítja – jelenti ki a nyugati oldalon lakó. Mielőtt hajba kapnál valakivel emiatt, vedd a fáradságot és sétálj át a hegy másik oldalára is.”

A beszélgetés résztvevői arra is rávilágítottak, hogy a hosszabb együttélés talán még fontosabb hozadéka, hogy a katonák önmagukat is jobban megismerik, rájönnek, csupán a külsőségek, előítéletek alapján nem szabad gyűlölniük egymást, sokkal fontosabbak a mindkettejük által vallott közös értékek, a közös lényeg: az idősek tisztelete, egymás vallásának, kultúrájának elfogadása. Mindketten bocsánatot kérnek Ivótól, ha indulataiktól elragadtatva durván beszélnek vele vagy előtte, nyíltan kimondják, hogy tisztelik egymás vallását, Ahmed nem hivalkodóan, hanem szobájában fohászkodik Allahhoz, Nika inge alá csúsztatja az előbukkanó keresztet, Ahmed pedig őszintén megvallja, hogy szereti a grúz zenét. És mindkettejük számára egyaránt fontos az adott szó betartása. Ez lassan felülírja a gyűlöletet és a bajtársak halála miatt fogadott bosszút.

Ismerd meg önmagad, és légy nyitott az újra! – lehetne a film mottója, amelynek legfőbb erénye, hogy a mély erkölcsi mondanivalót nem didaktikusan adja át, hanem úgy, hogy a megérlelt gondolatokat könnyedén beilleszthessük mindennapi életünkbe. Azt közvetíti, hogy az előítéletektől, gyűlölettől megszabadított elmével, a közös pontokat keresve kis léptékben is tehetünk azért, hogy megvalósuljanak a fontos emberi alapelvek, az emberség, a méltóság, a tisztelet, az adott szó. Rávilágít arra, hogy ember és ember között nincs lényegi különbség, a legfőbb közös pedig az, hogy mindannyian emberek vagyunk. Ki-ki a maga kihívásaival, amelyekkel a gyakori látszat ellenére mégsem egyénileg, egymástól elidegenedve, hanem egymás erejét kiegészítve vívhatunk meg a leghatékonyabban.