Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola veszprémi központjában 2026. június 9-én filozófiai előadáson vehettek részt az érdeklődők.
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola központjai különböző filozófiai, kulturális kérdéskörről tartanak előadásokat, workshopokat, amelyek szervesen kapcsolódnak a mindennapi élet kihívásaihoz. A veszprémi központ 2026 júniusában Platón egyik mitikus történetbe ágyazott tanításának feldolgozását választotta programja témájául. Eszerint egy Ér nevű görög harcos a halála után csodálatos módon a szemtanúja lesz annak, hogy mi történik az elhunytak lelkeivel a túlvilágon, majd mikor tetszhalott állapotából felébred, hogy elmeséli tapasztalatait a még élőknek, hogy ezek fényében jobb döntéseket hozhassanak.
A program előkészítésében és lebonyolításában az iskola minden tagja részt vett: minden tankör saját feladatot vállalt, melyet önállóan valósított meg. Így, mivel mindenki csak a saját feladatai részleteit ismerte, az előadáson nemcsak az érdeklődők, de az iskola tagjai is új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhattak. Az este megtervezésén és megvalósításán, valamint az előadás közben sorra kerülő önismereti gyakorlatokon keresztül mindenkinek alkalma volt dolgozni önmagán, és újabb lépéseket tenni a fejlődés útján.
A mítosz értelmezéséről szóló előadást önismereti gyakorlatok tarkították, amelyek az életünkben átélt kisebb-nagyobb sorsfordító eseményekről szóltak, és az azokhoz kapcsolódó döntések és az utólag levonható tanulságok körül forogtak. Ehhez adtak hátteret a Platón elbeszéléséből ismert „sorsminták”, melyek közül egy rövid szöveg alapján mindenki választhatott egy neki tetszőt, majd megismerkedhetett a teljes történettel. Pontosan úgy, ahogyan ez Ér mítoszában is történik.
Ezután több csoportban beszélgetéssel folytatódott a program, ahol mindenki elmondhatta, mi vezérelte a választását, milyen felismerésekkel gazdagodott, vagy éppen milyen kérdéseket szeretne otthon jobban átgondolni a következő napokban.
A programról egy rövid videó is készül, hogy bele lehessen kóstolni a rendezvény hangulatába. Hamarosan megtekinthető az Új Akropolisz veszprémi Instagram- és Facebook-oldalán. Aki pedig szívesen értesülne hasonló rendezvényekről, az iskola honlapján feliratkozhat a hírlevélre is.
Kép: pixabay