Szerző
A figyelmet a mindennapi életben kell elkezdeni gyakorolni. Naponta használjuk öt érzékszervünket, és sokkal több időt töltünk a használatukkal, mint gondolnánk. Ezért kell összekötni a figyelmet az érzékszervekkel.A tapintással bőrünk érzékel minden megfoghatót. Észlelhetjük a hideget, a meleget, a simát, az érdeset… Ha pusztán ennél az egyszerű, fizikai érzékelésnél maradnánk, akkor csak a kellemeset keresnénk, és nem figyelnénk oda a tárgyak között meglévő finomabb különbségekre. A figyelem ebben az esetben arra késztet, hogy ismerjük fel a részleteket, árnyalatokat, fokozatokat, érzékelésünket pedig jóval szélesebb körre terjesszük ki, és ne maradjunk meg csupán a kellemes vagy kellemetlen hatások érzékelésénél.
Amikor a tapintás finomabb és fogékonyabb, különleges érzékenységgé válik, amely segít az emberek megfigyelésében és a velük való kapcsolattartásban. Ha „tapintattal” rendelkezünk, képesek leszünk mindenkit megérteni, és olyan jellegű kapcsolatot kialakítani, hogy a másik ember is megértsen bennünket. Amikor a figyelem egyesül ezzel az érintkezési képességgel, az egyik legnagyobb erénnyé, a tapintatossággá válik.
A hallással észleljük a hangokat. Nagy különbség van azonban a hallás és a hallgatás között. A hallgatás azt jelenti, hogy odafigyelünk arra, amit hallunk. Hallani ugyanis mindenki tud, akinél kifejlődött a hallás, de hogy figyelemmel kísérjük a hangokat, hogy megkülönböztessük őket és értelmezni is tudjuk a nyelvi finomságokat, erre csak a fejlett figyelem képes. A figyelem az, ami megkülönbözteti a zajt a hangoktól, a csörömpölés összevisszaságát a zenére jellemző ritmustól.
A látással, a fizikai szem segítségével érzékeljük a dolgok formáját és színét. Vannak azonban annyira finom formák is, hogy észlelésükhöz a figyelemre is szükségünk van. Ilyenkor odafigyelünk valamire, elgondolkodunk a látottakon, elmélkedünk, ítéletet alkotunk róla. Látni tudni, azaz figyelemmel látni azt jelenti, hogy lelki szemünkkel átlátunk a formákon, a látszaton. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk a megismerésre, a megértésre és a tudás megszerzésére. Ahhoz, hogy figyelemmel lássunk, fényre, azaz intuícióra, képzelőerőre van szükségünk.
Az ízleléssel a dolgok ízét ragadjuk meg. Ez a kellemes vagy kellemetlen érzet, amely eredetileg a nyelvben születik, kihat a pszichére, és vonzássá vagy taszítássá válik a tárgyakkal és az emberekkel kapcsolatban is. A „tetszésünk szerinti” cselekvés azt jelenti, hogy az érzékszervek hirtelen impulzusait, leginkább az érzéseket követjük. Finomíthatunk azonban az ízlelésen, és átalakíthatjuk jó ízléssé, de ehhez mindig figyelemre van szükség. Ekkor belső képességünkké válik, hogy felismerjük és keressük a szépet, és megkülönböztessük a csúnyától és a tartalmatlantól. A jó ízléssel az élet egészen más ízűvé válik. Ez is a figyelem eredménye.
A szaglással a szagokat észleljük. Nehezen tudjuk hová tenni, és ezért általában kellemesnek vagy kellemetlennek tartjuk őket, viszont nagy valószínűséggel mások nem lesznek velünk egy véleményen. A figyelem azonban finomítja a szaglást, és sokkal érzékenyebb szervvé változtatja. Így a jó orr a bölcsesség szinonimája lesz, mert ahogy mondani szoktuk, „kiszimatolhatjuk” azt is, ami rejtve van. Szinte olyan, mint a jövőbe látás képessége. Akkor lesz „jó orrunk”, ha szaglásunk „ráhangolódik” a levegőre és az illatokra, vagyis figyelünk arra, mit hoz és visz a szél, és hogy milyen az illata minden élőnek. Szakadéknyi különbség van a szaglás és a dolgok kvintesszenciájának a megragadása között.
A figyelem tehát segít az érzéki észlelésektől eljutni az érzékenységig, a megértésig, az ítélőképességig…