2023 október utolsó hétvégéjén ismét Budapestre látogatott az Új Akropolisz győri zenecsoportja, a Vers-zengetők Együttes és a Léleknyelv művészeti műhely. Az amatőr zenészek és szavalók többek között József Attilától, Kányádi Sándortól, Szabó T. Annától, Reményik Sándortól és Weöres Sándortól készültek egy vagy több költeménnyel. A „Szívben ünnepély” hívószavú est házigazdája, Szabados Éva elmondta, hogy a versek és dalok segítségével a mindennapok forgatagában megállhatunk egy percre, és mintha ünnepre készülnénk, elcsendesíthetjük zakatoló gondolatainkat, cikázó érzéseinket. Így a költészet, és általában a művészet segít, hogy a világ zaja elől visszatérjünk önmagunkba, és szétforgácsolt részeinket ismét egyesítsük, felvértezve magunkat az újabb kihívásokra.
A dalok hol feszes, hol lágy ritmusban hangzottak el, de a változatos versek megkívánták a változatos hangszerelést is. A dallamba foglalt költeményeket a zenészek gitárral, ütőhangszerekkel, dobbal, furulyával és csellóval kísérték, és aki csak hangszert ragadott, dalra is fakadt. Ugyanakkor nemcsak énekszó csendült fel ezen az estén, hiszen a Léleknyelv művészeti műhely tagjai el szavaltak is az emberi értékeket hirdető, az ember és a természet viszonyát feltáró, a szépségről és harmóniáról szóló strófákat.
A kilenc amatőr művész kétórás műsorral készült, de a közönség újabb és újabb ráadást kért. Az est végére már a hallgatókkal együtt énekelték a zenecsoport ismertebb feldolgozásait, és közben az előadók szívesen mesélték megkapó vagy épp humoros történeteiket a próbákról és a dalok keletkezéséről. A bensőséges hangulatban, ahogy az összeszokott társulat és a közönség együtt dalolt és nevetett, ismét megerősítést nyert egy ma egyre kevésbé hangoztatott igazság. Amint a művészet képes kiragadni bennünket a hétköznapok szétaprózottságából, józanul emlékeztetni önmagunkra, és fegyelmezettséget, bátorságot ad a nehézségekhez, a mély baráti kapcsolatok, a közös alkotás, a szépségre és jóra törekvő kreatív együttműködés ugyanúgy képes erre.
A szívben ünnepély
Esemény típus
Koncert
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Helyszín link
Szerző