Nemrég történt
Hatékony szellemi gyakorlatok
Apáti János, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola instruktora 2026. március 10-én este többször is jelentéssel teli csendet teremtett a hallgatóság körében a “Hatékony szellemi gyakorlatok” című Filo-Café programja közben. A szegedi Süti nem süti helyszínén az előadó kifejtette, hogy a szellemi gyakorlatok lényege, hogy elősegítsék az ember belső növekedését, és megkönnyítsék a saját szellemiségéhez való hozzáférést. „Szelleminek a minden emberben kivétel nélkül ott lakozó isteni részt értjük” – magyarázta Apáti János –, „amely a személyes érintettségünkön túli létező. Ez a legbelsőbb részünk, létünk lényege, a halhatatlan önmagunk, vagyis lelkiismeretünk, önzetlenségünk, emberségünk és fogékonyságunk az érzékfeletti világ iránt.
Látogatás az Ókori Kultúrák Tanulmányozásának Intézetében
A chicagói Új Akropolisz tagjai és barátaik tanulmányi kiránduláson vettek részt az Ókori Kultúrák Tanulmányozásának Intézetében, ahol számos felfedezést tettek Egyiptom, Mezopotámia és a Közel-Kelet civilizációjáról.
Állásinterjú-tréning
Az Új Akropolisz Szkopjében továbbképzést szervezett a munkahelyi környezetben való sikeres szereplésről. A résztvevők megtudhatták, hogy a megfelelő kommunikáció és testbeszéd, illetve a munkavállalói jogok ismerete mennyire fontos egy fenntartható munkahelyen, ahol nemcsak dolgozni jó, de szereti és élvezi is a munkavállaló, amit csinál.
Harry Potter „A muglik világától a varázslatos mindennapokig” – filozófiai könyvklub
Azt hihetnénk, hogy varázslat csak a Roxfortban létezik, de a Harry Potter könyvsorozat vonzereje nemcsak az általa megteremtett káprázatos világból ered, hanem abból is, hogy állandóan emlékeztet minket arra, hogy a varázslat mindig is ott rejlett az életünkben.
Tavaszi odúellenőrzés az erdőben
Március első napjára az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Ember- és természetvédelem csoportja kirándulást szervezett a Budai hegységbe, hogy ellenőrizze a korábban kihelyezett, saját készítésű madárodúkat. Az odúk felügyeletét a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival egyeztetve, több mint 20 éve végezzük.
Küzdelem a labirintusban – küzdelem saját magunkban:
2026. február 27-én a Műterem Kávézó barátságos és inspiráló légkörében az Új Akropolisz filozófiai kávéházi beszélgetést, FILO-Cafét rendezett: Küzdelem a labirintusban – Thészeusz, Ariadné és a Minótaurosz mítosza címmel. A program apropóját a mítoszok újrafelfedezése adta, hiszen ezek a meseszerű történetek olyan szimbólumokat rejtenek, amelyek képesek a lélekre nagyon erős pozitív hatást gyakorolni. A jelenlevők kíváncsian várták, hogy az egyes szimbolikus elemeknek mi az olvasatuk, mit jelent például a kétélű bárd, a labirintus és a gombolyag.
A Tűz Ló éve, 2026
Február 17-én kezdetét vette a Tűz Ló éve. Ez alkalomból tartottak előadást 2026. február 25-én 18.30-tól a magyarországi Új Akropolisz Filozófiai Iskola Központjában. Az előadók, Nagy Ildikó és Wagner Mária kalauzolta el a résztvevőket a kínai négypilléres sorsfejtés tekergő fonala mentén. Meséltek az év kihívásairól, az ehhez fellelhető erőforrásainkról, és segítettek megérteni, hogy mindehhez születésünk képlete hogyan lehet a segítségünkre.
Filozófiai konferencia és eszmecsere a tudomány és filozófia összekapcsolásának jegyében - együtt, eklektikusan
99 tag gyűlt össze az ország hat városából az Új Akropolisz Központjában az idei filozófiai konferencián, amelyet 2026-ban már 14. alkalommal rendeztek meg a Magyarországon 40. éve alapított filozófiai iskolában. A programon összesen 13 előadó kívánta megosztani társaival kutatásait és a gyakorlatban is alkalmazható felismeréseit A tudomány és a filozófia témakörében. Ezt az évet ugyanis világszerte annak szenteli az Új Akropolisz, hogy körüljárja az összefüggéseiket és erősítse a kettő közti kapcsolatot.
A szellem és gondolat szabadságának napját ünnepeltük Székesfehérváron
2026. február 19-én az Új Akropolisz Filozófiai Iskola székesfehérvári központjában, a Kairosz Kultúrműhelyben rendeztük meg A szellem és gondolat szabadságának napját, Giordano Bruno életművére emlékezve. Az egész estés programon 20 fő vett részt, és osztotta meg gondolatait. A résztvevők rövid előadások segítségével három olyan témát járhattak körül, amelyek a szellemi szabadság és a tudatos gondolkodás lényegét vizsgálták: a derűlátó és borúlátó szemléletmód kérdését, a mesterséges intelligencia és a természetes intelligencia közötti különbségeket és lehetőségeket, valamint a mindennapokban betöltött életszerepeink tudatosságát.
A szellem és gondolat szabadságának napját ünnepeltük Székesfehérváron
2026. február 19-én az Új Akropolisz Filozófiai Iskola székesfehérvári központjában, a Kairosz Kultúrműhelyben rendeztük meg A szellem és gondolat szabadságának napját, Giordano Bruno életművére emlékezve. A résztvevők rövid előadások segítségével három olyan témát járhattak körül, amelyek a szellemi szabadság és a tudatos gondolkodás lényegét vizsgálták: a derűlátó és borúlátó szemléletmód kérdését, a mesterséges intelligencia és a természetes intelligencia közötti különbségeket és lehetőségeket, valamint a mindennapokban betöltött életszerepeink tudatosságát.
„Mi fér el egy cipősdobozban?”
Az Új Akropolisz a montenegrói Podgorica városában a Vöröskereszttel együttműködve immár hetedik alkalommal hívta életre a „Mi fér el egy cipősdobozban?” elnevezésű segélyakciót, amellyel idén is a szerény életkörülmények között élő családok gyermekeit támogatták.
Platón filozófiája egy pohár bor mellett
„Az Új Akropolisz Bulgáriában Platón, valamint a Jóság, a Szépség, az Igazság és az Igazságosság archetípusainak társaságában ünnepelte meg a filozófia világnapját. Platón Akadémiája – ahogyan ma az Új Akropolisz is – a lélek felébresztését és a jellem formálását tűzte ki célul.
A dzsessz és a filozófia találkozása
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Ausztriában, Graz városában a dzsessz és a filozófia találkozásának adott otthont egy este erejéig, amely a legkülönbözőbb generációk képviselőit is vonzotta oda. Az iskola önkéntesei a Grazi Zene- és Előadóművészeti Egyetem munkatársaival kötetlen örömzenélést szerveztek, amelybe több mint ötvenen kapcsolódtak be, vagy hallgatták figyelmesen.
„Nem tudsz nem cselekedni” – kávéházi beszélgetés a karma, dharma, szabad akarat kapcsán
Negyvenedik alkalommal adott otthont a Műterem Kávézó 2026. január 23-án az Új Akropolisz Filozófiai Iskola FILO-Café programjának, amely egy sokakat érdeklő témát vett elő. Mi a karma és dharma, és hogyan értelmezhető a szabad akarat fogalma?
A kami útja – találkozás a japán kultúrával
Az Új Akropolisz újvidéki önkéntesei japán estet szerveztek. A program egy előadással vette kezdetét, „Japán szellemisége – a kami útja” címmel, majd egy workshop következett, ahol a sintó szent szövegeiből olvastak fel, végül sort kerítettek egy elmaradhatatlan teaszertartásra is.
Véradás
Az Új Akropolisz önkéntesei véradást szerveztek Athénban. A véradás a társadalmi hozzájárulás egyik legkézenfekvőbb formája, amely akár életmentő is lehet. Az akciónak azonban nemcsak gyakorlati, hanem jelképes értéke is van: tudatosítja és erősíti a szolidaritás fontosságát, a társadalmi felelősségvállalást, valamint az élet iránti tiszteletet.
A filozófia világnapja
A filozófia világnapja alkalmából a konfuciánus filozófiáról szóló FILO-cafét tartottak „Ezer úton egyfelé” mottóval Írországban, Cork városában.
Hatékony szellemi gyakorlatok
2025. december 12-én, immáron harminckilencedik alkalommal rendezett az Új Akropolisz Filozófiai Iskola FILO-cafét a Műterem Kávézóban, ezúttal a szellemi gyakorlatokról. A házigazda, Apáti János az est nyitányában azokról a módszerekről beszélt, amelyek már évezredek óta segítik az embert a szellemi fejlődésében. Ezeknek a gyakorlatoknak az a célja, hogy minél tudatosabban tudjunk jelen lenni az életünkben.
Új Akropolisz, a 21. század filozófiai iskolája
„Az Új Akropolisz, a 21. század filozófiai iskolája” címmel tartott konferenciát Leonardo Santelices, az ecuadori Új Akropolisz alapítója, aki megismertette a hallgatóságot a különböző filozófiai iskolák célkitűzéseivel és létezésének mikéntjével. Az elmondottakból az is kiderült, hogy az Új Akropolisz 40 éve áll önkéntes tevékenységével az ecuadori lakosság szolgálatában.
Út az istenek hegyére
A görögországi Új Akropolisz hegymászást szervezett az országból mindenünnen érkező tagok számára, akik meghódították az Olümposzt, és feljutottak a csúcsára. Az embert próbáló mászás alatt minden egyes lépés közelebb vitte a résztvevőket a csúcshoz, de nemcsak fizikai valójukban, hanem ahogy mozgósították erőiket, önmagukon belül is egyre feljebb vezetett az út. A győzelem varázslatos emlékét továbbviszik magukkal, ahogyan azt a felismerést is, hogy felülről tisztábban láthatjuk a világot.
Könyv- és iskolaszer-adományozás gyerekeknek
Az Új Akropolisz önkéntesei az iskolaév elején 122 iskolai felszerelést és sok-sok könyvet adományozott rászoruló kisiskolásoknak és tinédzsereknek.
Tanulékony szörnyeteg, vagy az emberiség fejlődését segítő technológiai vívmány?
2025. november 19-én a filozófia világnapja alkalmából FILO-Café beszélgetést tartottak az Új Akropolisz Filozófiai Iskola budai központjában. Bevezetésül az esemény házigazdái: Bányai Balázs, Sebestyén Marcell és Szegedy Viktor összefoglalták, hogy az AI térnyerése korunk társadalmát milyen sok téren megoldandó feladattal szembesíti. Nagy kérdés, hogy az emberiség vajon valóban felnőtt-e a feladathoz, hogy egy ilyen technológiát megfelelően használni tudjon? Ennek alapján az est házigazdái három témakört vezettek fel, amelyek mentén a résztvevők az est második felében elmondhatták egymásnak a meglátásaikat és meghallgathatták a többiek álláspontját is.
Látogatás az idősek otthonában
Rethymno városában az Új Akropolisz önkéntesei ismét ellátogattak a helyi idősek otthonába, hogy az ott élő szépkorúakat, akik a nagymamáik, nagypapák lehetnének, hagyományos krétai táncokkal, dalokkal örvendeztessék meg. Emellett az otthon kertjét is a gondozásukba vették, hogy az ott lakóknak még nagyobb kedve teljen a sétákban.
„Hogyan legyünk ma sztoikusok” előadás
A „Hogyan legyünk ma sztoikusok” című előadás nemcsak betekintést nyújtott a sztoikus filozófia bölcsességébe, hanem a jelenlévők szempontokat is kaphattak a sztoikus szemléletmód modern életben való alkalmazásához.
Csendes séta
Az Új Akropolisz szervezésében csendes sétát tettek a résztvevők az Athalassa Parkban: maguk mögött hagyták a város zaját, és feltöltődtek ebben az oxigéndús oázisban.