Kassai Zita cikkek

Egy intenzíven induló év sokféle érzést és gondolatot ébreszthet.

Az idei megannyi kezdetet felidézett bennem. Talán csak most értettem meg igazán, milyen hálásak lehetünk, hogy ha a kezdő lépéseknél – legyen az bármely kihívás – áll mellettünk valaki. Ez a győzelmi mámor a kisgyermek első lépéseinél, az első biciklizésnél kitörő és magától értetődő – később aztán jellemünk alakulásától függően éljük meg.

Rómában Janus istenség (a január ereje) egyszerre késztetett a múlt összegzésére és a jövő elképzelésére. Ám a tavasz kezdete is megfelelő lehet erre. Belső harc veszi ekkor kezdetét, hiszen csiszolódni, változni készek vagyunk, ha valóban találtunk kivetnivalót a múltbéli tetteinkben, ami megújításra, jobbításra vár. De micsoda öröm és boldogság fellépni egy új lépcsőfokra – néha szimbolikusan, néha konkrétan. Az onnan nyíló kilátásról előtte gyakran nem is tudtuk, hogy létezik.

A sokszínűség gazdagít. Mi több, ha megfigyeljük, a réten egyetlen négyzetméteren a szurokfű, a lándzsás útifű, a kis ezerjófű, a füzények, orbáncfű, apróbojtorján, kakukkfű stb. hihetetlen sokféle növény együttélését, szembetűnő a külső forma változatossága: lilák, zöldek, sárgák, rózsaszínek, eltérő magasságúak, és árnyékot kedvelők vagy napra vágyók is akadnak közöttük. Más és más tápanyagot vesznek fel, más és más részüket hasznosítják az ott élő állatok és növények. Folyamatosan növekednek és folyamatosan adnak. S ha nem taroljuk le a rétet, csak elkérjük a természettől a szükséges szálakat, leveleket vagy virágokat, már akkor is, arról a kis talpalatnyi területről is egy egész család nagyjából egy hónapra elegendő gyógyfűkészlete gyűjthető be, hogy aztán gyógyító és egészségtámogató főzeteket, forrázatokat, olajakat, tinktúrákat készíthessünk belőlük.

A válságmenedzsment egyike volt kedvenc tantárgyaimnak. Talán mert megoldáskeresés közben a követendő értékrend egyértelművé válik, ráadásul a gyors és szükségszerű döntések sok elhúzódó fájdalomtól megkímélik a résztvevőket. Persze ebben is félre kell tennünk a „szakirodalom” nem emberközpontú javaslatait/felvetéseit. Sokszor találja magát a vezető két tűz között egy-egy helyzetben: a tulajdonos is akar valamit és a dolgozóknak is lehet ettől eltérő elképzelésük, érdekük. A KÖZVETÍTŐ szerep, ahogy az élet számos más területén, itt is elengedhetetlen, ám ez nem annyira új emberi feladat.

Évek óta ráesik a tekintetem az albérletben az ablakra, amely telis-tele van karcolásokkal. Persze annyit nem nézem, hogy gyakran ébresztene bennem érzéseket vagy gondolatokat, a minap mégis megjegyeztem egy barátnőmnek, hogy „hát ilyet… mitől lehet ennyi helyen karcos egy ablak!? Mit csinálhattak vele az előző albérlők?” Némi neheztelés, elvárás, feddés vegyült a hangomba… ő azonban odapillantott, és a másodperc tört része alatt, csak annyit mondott: „Macska.” A csend tapintható volt, kezem, lábam ellazult, éreztem a sejtjeimben az átalakuló érzelem és gondolat jótékony testi hatását. Ja, hát ha egy macska, akkor érthető! Milyen aranyos lehetett, és már láttam is magam előtt a földszinti lakás ablakában. Megnyílt egy belső kapu, további képsorok tolultak fel bennem, egy játszó kisgyerek, az édesanya tekintete stb. Mosolyogtam.

Rendületlenül készülnek otthon a reggelik, ebédek, vacsorák. Akinek ez nem számít mindennapos teendőnek, annak bizony kihívás. Legyen nő vagy férfi, idős vagy fiatal, egyszerűen olyasmiben kell kreatívnak lennie, amiben nem szokott. Olyan tevékenységre szán időt, amire korábban jóval kevesebbet vagy egyáltalán nem szakított. A karanténban az egyik alapanyagot kell helyettesítenie valamely másikkal, esetleg több főre főzni, többféle igényt figyelembe véve… új helyzet. Még ha szeretettel és kellő figyelemmel fog is hozzá az ember, akkor is nap nap után különböző érzések kerítik hatalmukba, kérdések ébrednek:
Mennyi idő!?
Hogy lenne a legjobb?
Képes vagyok rá?
Tudok erre kétszer annyi időt szánni munka mellett?
Van más lehetőségem?