Kreativitás

Az egyik legáltalánosabb természeti szimbólum, amelyet sok kultúrában a had- és/vagy a főisten attribútumának tartottak, a villámlás és a hozzá kapcsolódó mennydörgés. Ez a ragyogó erő, a koromsötét égboltot egy csapásra bevilágító jelenség megragadja a világban tapasztalható kettősség örök játékát és egymásnak feszülését.

Ez a kérdés azoknak a valódi mesterművek, zseniális alkotások láttán fogalmazódhat meg bennünk, amelyek alkotóit mintha különleges, náluk mindenképpen magasabb rendű erők vezérelték volna. Miféle varázslat vezette a kezüket? Milyen rendkívüli áramlatokat voltak képesek követni?

Ez a kérdés akkor jön elő, amikor legjobb érzéseinket és gondolatainkat szeretnénk kifejezni, de nem találjuk hozzá a fogódzót. Akkor is felmerülhet, amikor gondolati és érzelmi téren kiüresedünk, és úgy érezzük magunkat, mintha az élet taszigálta csont- és húsbábok lennénk.

„A kreativitáshoz tudásra van szükség, a tudás megszerzése pedig időbe és ismétlésekbe kerül. Sokszor mondják, hogy az embernek spontánul kell cselekednie ahhoz, hogy kifejezhesse, ami a bensőjében megszületik. De miféle bensőről van szó? Ha ami nem test, az mind benső, akkor abban a földi szenvedélyek ugyanúgy megtalálhatók, mint a misztikus eksztázis... Ha ki kell fejeznünk valamit, akkor azt mutassuk meg, ami bennünk a legjobb, és abból teremtsünk, ami bennünk a legjobb.”
(Delia Steinberg Guzmán)

„Kreativitás = 10% tehetség és 90% elszántság.”

Mi az, ami serkenti, és mi az, ami gátolja a mindenkiben ott szunnyadó kreativitást? Hogyan zajlik az új ötletek születésétől a megvalósításig tartó alkotófolyamat? Mi a különbség a képzelőerő és a képzelgés között? Többek között ezek a kérdések is felmerültek az Új Akropolisz Filozófiai Iskola „Café Szókratész” programsorozatának áprilisi állomásán. A beszélgetőműhelynek otthont adó Jurányi Házban csak a frissítők fogytak gyorsan, nem úgy a jelenlévők érvei, amelyek órákon át váltották egymást.