történelem cikkek
Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez nem fér kétség. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben. Ez mostanra valamilyen álcára, olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtettük ennek a szimbólumnak a valódi jelentését.
Mára számos kutatás bizonyítja, hogy amit lélekben vagy gondolatban átélünk, annak a testünkre nézve is következményei lesznek. Olvasni betegségek pszichés gyökeréről vagy a pozitív gondolatok gyógyhatásáról. Test és lélek ilyetén vélt kapcsolatára alapozták hipotézisüket amerikai kutatók, amikor azt vizsgálták, vajon a bűntudat és a fizikai súlycipelés – a köznyelvi fordulatnak megfelelően – csakugyan hasonló élettani és viselkedési hatásokat vált-e ki.
A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz, csupán valami más ahhoz képest, hogy épp abban a világban, amely a szemünk előtt van, mi zajlik.
A pszichológia szó eredete az ókori Görögországig nyúlik vissza, Erósz és Pszükhé mítoszához. Ebben a mítoszban egy kettősség jelenik meg: a szárnyas Erósz az, aki meglátogatja Pszükhét, a fiatal Pszükhé pedig az, aki képes arra, hogy együtt éljen a szárnyas Erósszal (Erósz Pterosz a lélek szimbóluma), de csak addig, amíg meg nem pillantja.
Különböző formákban ugyan, de minden kor emberét foglalkoztatta az a kérdés, hogy közösségi szinten hová jut el az emberiség vagy éppen saját népe. A múlt ismerete elválaszthatatlan volt a jövő ismeretétől. A hagyományos társadalmakban ugyanis a múltra való visszaemlékezés volt az alapfeltétele annak, hogy az ember felnőttként teljes jogú tagja lehessen népének. Ezt is szolgálták az ősökről szóló mítoszok, történetek, legendák. A legfontosabb a gyökerek, a kezdet ismerete volt, hogy visszanyúljanak egyfajta „örök időbe”, amelynek eseményei apáról fiúra szálltak.