Dr. Bujáki Márton cikkek

Az egyik legáltalánosabb természeti szimbólum, amelyet sok kultúrában a had- és/vagy a főisten attribútumának tartottak, a villámlás és a hozzá kapcsolódó mennydörgés. Ez a ragyogó erő, a koromsötét égboltot egy csapásra bevilágító jelenség megragadja a világban tapasztalható kettősség örök játékát és egymásnak feszülését.

Túl azon, hogy fizikailag olyan elektromos kisülésről van szó, amely pozitív és negatív töltések között kialakult csatornában zajlik le, a villámlás és mennydörgés révén egy pillanat alatt a mély sötétség helyét a vakító fény, a néma csöndét pedig a mindent bezengő robaj veszi át. 

Szimbólumként azt a pillanatot jelképezi, amikor győzedelmeskedik az élet a halálon, a tudás a nemtudáson, az erények a hibákon. Vagy még élesebben például: az írott és íratlan szabályok és törvények érvényesülnek a megszegésükön. 

 

2023 áprilisában a média többek között attól volt hangos, hogy Magyarországon kilőtték azt a fiatal farkast, amely Svájcban szakadt el a falkájától, és légvonalban több mint 700 kilométert tett meg hazánkig. A cikk írásakor még nem lehet pontosan tudni, mi történt az állattal azóta, hogy a jeladója elvesztette a nyomát, csak hogy a hatóság természetkárosítás bűntette miatt nyomoz.

Az ügy kapcsán megannyi, az ismeretlen tettest szidalmazó vélemény látott napvilágot, hullámzottak a kedélyek, forrtak az indulatok. Túl azon, hogy napjainkban a legkisebb nézeteltérések is végeérhetetlen szócsatákba torkollhatnak a fórumokon, egy ilyen eset arra is remek apropó, hogy a természetvédők és természetbarátok vadászokkal és gazdákkal zajló vitája is új lendületet vegyen. A farkasok megítélése ugyanis nem egyöntetű.

Az Új Akropolisz februárban filozófiai konferenciát szervezett, ahol az előadók a hősiesség témájából készültek különböző nézőpontokból. A programot ötperces összefoglalókkal kezdték a témafelelősök, a résztvevők pedig eldönthették, ki melyik témáról hallana szívesen többet. A 85 érdeklődő ezután 7-8 fős csoportokban beszélgetett, többek között Odüsszeuszról és fiáról, a buddhizmus bódhiszattváiról, a mesehősökről és a filmvászon szuperhőseiről, a rezilienciáról és az önkéntességről.

Hallani róla, hogy mind gyakrabban adnak rokonok, barátok egymásnak ajándékba szépészeti beavatkozásokat. Zakatol az iparág, ahogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kinézetnek, és így egyre többet adunk a látszatra. Ma már húszas éveikben járó influenszerek is reklámoznak botoxot, szájfeltöltést. Elterjedt a hangzatos „fiatalító plasztika” kifejezés, és olvasni „fiatalító injekcióról”, „arc- és nyakfiatalító műtétről” stb. A ráncokat előcsalogató negyedik vagy ötödik X helyett pedig ma már harmadik X-ről is beszélnek, mintha túl lenne élete virágán az, aki idestova betöltötte a harmincat.

Persze nem vitás, hogy ahol a kinézetet a divat diktálja, vannak, akik a számukra meghatározó élet- és munkaterületeken könnyebben érvényesülnek, ha együtt sodródnak ezzel az árral. Jellemző, hogy azok a színészek, TV-s személyiségek, modellek, akiknek a megélhetése nagyban függ attól, hogy hogyan néznek ki, kés alá fekszenek. Csakhogy közben szép számmal akadnak köztük olyanok is, akik emiatt elvesztik egyedi arcvonásaikat, és idővel már csak nyomokban emlékeztetnek régi önmagukra. Többek között azért – milyen figyelemfelhívó jelenség! –, mert elveszítik a mosolyukat, és már csak valamiféle vicsorgással tudják kimutatni derűjüket.

Volt egyszer egy rövid korszak az emberiség, különösen a fejlett társadalmak történetében, mikor minden korábbinál ellentmondásosabb viszonya volt a halálhoz. Az iszonyat különös élvezetével szemlélte mások szenvedéseit híradásokból és túlélőshow-kban, miközben irtózott a nehéz munkától, napjait irodaszékekben, estéit kanapékomfortban töltötte. Közben az akciófilmeket nézve nevetett a mellékszereplők megölésének komikus ábrázolásán, de saját elmúlására még gondolni sem mert, és a családokban tabuként kezelték a vég szükségszerű eljövetelét.

Csak remélhetjük, hogy az utánunk érkezők így, az akkori közelmúlt rövid érájaként emlékeznek majd a mi paradox jelenünkre. A 21. század első évtizedeire mintha meghasadt volna a tudatunk, és egy testben két lélek élne: az egyik aktív, de csak a külvilágra figyel, a másik tompán rostokol félelmei börtönében. Az egyik énünk úgy fogyasztja az erőszakos tartalmakat, mintha cukorka lenne, a másik énünk kiszalad a világból, ha a legkisebb szenvedés is fenyegeti. És mintha kettejük közt rég megszakadt volna a kommunikáció: úgy próbálunk teljes életet élni, hogy elhessegetjük a majdani elmúlás tényét.

1968-ban néhány a Föld sorsáért aggódó tudós, kutató és politikus találkozott Rómában, hogy megalapítsanak egy olyan szervezetet, amelyben minden kultúrát, ideológiát, szakmát és tudományágat képviseltetni akartak. Az így létrejött Római Klub az 1972-es „A növekedés határai” című jelentésével hívta fel magára a nemzetközi figyelmet.

A tanulmány elsőként nyújtott széles körű előrejelzést bolygónk és az emberiség várható jövőjéről. Tizenkét valószínűsíthető forgatókönyvet vázolt fel. Ezek az alapján különültek el, hogy mit és milyen mértékben lennénk hajlandóak változtatni az uralkodó növekedés- és nyereségorientált gazdasági berendezkedésen, pazarló fogyasztói életmódunkon. Visszatekintve az egyik forgatókönyv, amely abból indult ki, hogy: „minden a megszokott mederben zajlik tovább…”, kísértetiesen pontosan írta le korunk állapotát.

Ma már a saját bőrünkön érezzük az egyre gyakoribb és egyre súlyosbodó természeti, társadalmi, gazdasági válságok hatásait. Sőt, az emberiség félévszázados tétlenkedése oda vezetett, hogy szembe kell néznünk a modern ipari társadalmak hanyatlásával, és az ezzel járó veszélyekkel is. Ezek kockázatát vizsgálja a különböző tudományterületeket átfogó ún. összeomlástan. A kollapszológiának is nevezett tudományág igyekszik feltárni a Föld jelenlegi globális helyzetét, meghatározza, mit nevezhetünk összeomlásnak, mi eshet áldozatául egyáltalán, és hogy milyen okok húzódnak meg a háttérben.

Nemrég láttam egy reklámot egy gyorsétteremlánc egyik termékéről. Az alig húszmásodperces spotban előbb íncsiklandó barackokat, majd kakaóport, aztán egy tál selymes krémtúrót mutatnak a nézőnek, s a felirat azt kérdi, melyikre csábulnánk el leginkább. De még mielőtt tudatosulhatna bennünk, hogy kívánjuk-e egyáltalán bármelyiket, már meg is jelenik szemünk előtt az ellenállhatatlan fúzió: a sárgabarackos-krémtúrós pite kakaós bundában. És hozzá a felirat: „a legjobb választás, ha nem kell választani”.

Vajon miért biztatnak a reklámok arra, hogy dobjuk sutba racionális részünket, és hagyjuk az ösztöneinket érvényesülni? Ha visz a felszín, az automatizmus vezérli majd választásainkat, és ahhoz nyúlunk, amit mondjuk a leghangosabban vagy legtöbbször, vagy a személyiségünkre leginkább szinkronizált fogalomhasználattal kínálnak nekünk. És miközben a barackos pitére fittyet hányva lecsapunk a következő újdonságra, elfelejtjük feltenni magunknak a kérdést: valóban kell ez nekem?

„A sakkot indiai bölcsek alkották meg, hogy általa az életről tanítsanak. Segítségével olyan tudásra tehetünk szert, amelyet az életünk szinte összes területén kamatoztathatunk.” Dr. Havasi Ferenc és Kenderesi Péter az Új Akropolisz gondozásában hamarosan megjelenő könyvükben a „királyok játéka” és a filozófia kapcsolatát tárják olvasóik elé. A kötet végére még a kezdő sakkozók is olyan elméleti és gyakorlati tudásra tehetnek szert, amely – a sakk és az élet közti párhuzam révén – segíthet eligazodni az élet adta kihívások között.

A szerzők informatikusként igyekeznek rendszerszintű, okokat és okozatokat összekötő, praktikus ismeretekre szert tenni. Így lelkes amatőrökként a sakk bámulatos összetettsége is lenyűgözi őket, ami a játék tanulmányozására, történelmi-kulturális-filozófiai hátterének kutatására inspirálta mindkettejüket. Ráadásul több mint tíz éve követnek filozófiai életmódot az Új Akropolisz Filozófiai Iskola tagjaként. Így bármihez nyúlnak az életben, legyen az játék, munka vagy a természet szemlélése, a jelenségek mögötti törvényszerűségeket keresik. Az Új Akropolisz kurzusain elmélyedtek szimbolizmusban, vallástörténetben, filozófiai tanokban, így ebben a kötetben megkísérelték a sakknagymesterek elméleteit és tapasztalatait az élet különböző területein alkalmazható tudássá lefordítani.

Embert próbálók ezek a hónapok, és sokak szemében nem is elsősorban a járvány okozta félelem miatt. A különböző fórumokon, betelefonálós műsorokban az emberek arról panaszkodnak, hogy milyen szűk lett a világ. Zárva vannak az éttermek, teraszok, edzőtermek, színházak, mozik, könyvtárak, sőt az idei nyaralásunk is veszélybe került.

Persze megszokhattuk, hogy az életben olykor keresztülhúzzák a számításainkat, vagy egyszerűen csak a körülmények nem a legideálisabbak a céljaink eléréséhez. A legtöbben mégis megérezzük a mostani nagy hatású változásokat, még ha ezek átmenetiek is. Nemrég hallottam például a rádióban egy interjút az egyik világ- és Európa-bajnok úszónőnkkel, aki elmondta, hogy az utóbbi időkben megesett, hogy egyszer-egyszer nem mehetett le az uszodába.

Az internet átszövi az életünket. Jelen van mindennapjainkban, de nem úgy, mint a mosópor, egy jó könyv vagy különböző tevékenységeink. Nemcsak használjuk, hanem életterünkké is vált. Különféle történeteket hallani arról, hogy a közösségi platformok segítségével kerültek meg elveszett tárgyak, elkóborolt háziállatok, itt cserélünk recepteket, itt találunk új kanapét, barátságok, szerelmek születnek, itt adunk hírt magunkról ismerőseinknek.

Ha jól használjuk pl. a Facebookot, elvitathatatlan, hogy többek közt a társadalmi közösségvállalásban is segítségünkre lehet. Szervezetünk önkéntesei pl. nemrégiben négyszázezer forintot gyűjtöttek össze egy kampánnyal, hogy hálózsákokat és meleg ruhát adományozhassunk hajléktalanoknak a téli hidegben. De ez csak az egyik fele a közösségimédia-használatnak, ami gyors kapcsolódást, összefogást tesz lehetővé. A virtuális létnek azonban van árnyoldala is.

A jin fém Bivaly évében az öt elem közül leginkább a fém és a víz a meghatározó. A jin fém egy ékkőhöz, egy csillogó gyémánthoz hasonlatos. A bennünk lévő drágakő. Ehhez tartozik az előző évben felfedezett belső értékek kibontakoztatása, a valódi, becsben tartott dolgok, kapcsolatok ápolása, a megújulás, új lendületvétel, célkitűzéseink áttekintése, felülvizsgálata, önazonosságunk újra gondolása és megfogalmazása. A fém elemhez kapcsolódik továbbá a gyász, a szomorúság, az elengedés. Ehhez elsősorban meg kell határoznunk, hogy mi az, ami már felesleges az életünkben, és nem szolgálja a célt, amely felé haladni szeretnénk. Most valójában intenzív, átlényegítő erejű belső munkára van lehetőségünk. Ez az év az elengedés és megújulás gyümölcsöző kettősségének időszaka. 

Képzeld el, hogy több százan éltek egymás alatt, és mindennap ugyanannyi élelmet kell beosztanotok. Először az első szinten élők ehetnek néhány percig, aztán a másodikon és így tovább, több száz emeleten át. Ha beosztanátok, mindenkinek jutna annyi étel, amely elég a túléléshez – a legtöbbeknek mégsem jut egy falat sem. Sokan éhen halnak, és a halottak helyére mindig érkezik új ember. Havonta véletlenszerűen más-más cellába kerülsz: egyszer a 74., máskor a 120., és valamikor talán a 6. szinten ébredsz fel.

Ez a börtön a helyszíne a Galder Gaztelu-Urrutia rendezte The Platform (El hoyo – „A gödör”, 2019) című, a Netflixen sugárzott spanyol filmnek. Első látásra is barátságtalan intézmény, a főhős, Goreng mégis önként vonul be, hogy az ottlétért cserébe megkapjon egy tanúsítványt. Meg hogy az itt eltöltött hat hónap alatt leszokjon a dohányzásról, és végre kiolvassa a Don Quijotét. Mindenki csak egyetlenegy személyes tárgyat vihet magával, és ő ezt a könyvet, azaz az elmélyedést választotta. A legtöbben azonban inkább késsel, katanával, baseballütővel vagy más fegyverrel érkeznek, hiszen aki itt ébred fel, annak az első pillanattól veszélyben van az élete.

Kereken 2500 évvel ezelőtt soha nem látott, hatalmas sereg indult a görög föld elfoglalására. I. e. 480-ban a perzsa haddal a hagyomány szerint háromszáz spártai vette fel a harcot Thermopülainál, egy keskeny szorosban, ahol napokig feltartották az ellenséget. Az elbeszélések szerint Leónidasz öngyilkos csatára vezényelte seregét, hiszen a gigászi túlerővel szemben odaveszett harcosaival. Hellász azonban e hősinek tartott tettnek hála elég időt nyert, hogy utóbb megfékezze az ázsiai harcvihart. Mit is tettek Leónidaszék? Hivatásos katonák lévén ellátták a feladatukat, bátran, becsülettel küzdöttek, és mivel a haza védelmét elsőrendűnek tartották, derekasan vállalták a tragikus következményeket. Hol vannak ma ezek a hősök? – kérdezzük olykor. Közben úgy beszélünk a múltról, mint amely már magába temette az ilyesfajta vitézi helytállást. Ahogy ma már nem éljük a történelem nagy pillanatait, úgy nagy emberek sem születnek többé. Valóban így van?

Bárhová nézünk, kiélezett versenyhelyzettel találkozunk. Versenyre épül a gazdaságunk, figyelmünkért „versengenek” a reklámok és a TV-csatornák, mindenütt a legjobbat, a legújabbat, a leginkább hozzánk illőt kínálják nekünk. Mi pedig ebben a forgatagban úgy érezzük, muszáj valamit villantanunk, ki kell tűnnünk a tömegből, hogy mások előtt érjünk oda a fazékhoz, hiszen nem jut mindenkinek gombóc. A nagy rohamban pedig a modern társadalmak egyre szűkebb rétegénél landol és gyűlik fel a profit, miközben sokan válnak nélkülözővé, és az olló csak nyílik. A társadalmi szolidaritás jegyében a különféle szociális programokkal persze próbál a társadalom mindenkinek annyit juttatni, amennyivel túlélhet és nagyjából egészséges maradhat. Közben sokakat, úgy tűnik, mégsem zavar, ha mások terhére gyarapszik.

A kínai asztrológia szerint nemcsak 12 állatövi jegy, hanem öt elem – fa, tűz, föld, fém és víz – is folyamatosan kifejti hatását, az egyes elemek pedig kétévente váltják egymást (egy jang és egy jin időszak múltán). Legutóbb tehát 60 esztendeje telt el a „föld disznó” éve, és ezután újabb 60 évet kell majd várni rá, így érdemes megragadni a lehetőségeket, amelyeket magával hoz. Annál is inkább, mivel évünk a 36. a jelenleg futó ciklusban, amely tehát már a második felében jár, amikor egyre inkább a belső eredmények válnak fontossá.

Amikor megkérdezek valakit, kedveli-e Bobby McFerrin zenéjét, tízből hétszer visszakérdeznek: „ki ő?”. Ilyenkor kettős érzés fog el, hiszen bár biztos lehetek benne, hogy amikor azt mondom, „aki a Don’t Worry, be Happy-t énekli”, mindenkinek beugrik, kiről is van szó, azonban azt is mindjárt hozzá kell tenni, hogy McFerrin évtizedek óta nem játssza a dalt, épp azért, hogy végre ne azzal azonosítsák munkásságát. Bőven lenne miről beszélni akkor is, ha emberünk egyetlenegyszer véletlenül ráhibázott volna. De közel sem ilyen egyszerű a képlet.
 

A kínai asztrológia szerint nemcsak 12 állatövi jegy, hanem öt elem – Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz – is folyamatosan kifejti hatását, az egyes elemek pedig kétévente váltják egymást (egy Jang és egy Jin időszak múltán). Egy egyszerű számítással kiderül, hogy legutóbb 60 esztendeje telt el a „Föld Kutya” éve, és ezután újabb 60 évet kell majd várni rá, így érdemes megragadni a lehetőségeket, amelyeket magával hoz.

A mögöttünk hagyott „hosszú napon”, a Tűz Kakas évében a legfontosabb kérdések ezek voltak: Min változtassunk? Képesek vagyunk-e felismerni valódi erőnket, amely kibontakoztatásra vár? Le tudjuk-e csiszolni magunkról az évek során ránk rakódott berozsdásodott szokásainkat és beidegződéseinket? Elég bátrak vagyunk-e felvállalni saját erőnket? 2018 februárjától a kulcsmomentum, hogy a tavaly megérlelt belső, lényegi értékeinket, erényeinket, céljainkat milyen mederben tudjuk terelni, érvényesíteni, megvalósítani.