arckép cikkek

Móhandász Karamcsand Gándhí életelveinek és ezekhez hű életmódjának köszönhetően vált a békés ellenállás jelképévé és egyben az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakjává az 1920-as években. Gándhí és családja – kisebb megszakításokkal – huszonegy évet töltött Dél-Afrikában, és ez alatt az idő alatt érlelődött meg benne az erőszakos módszereket kerülő későbbi forradalmár, a népe felszabadításáért küzdő, békés harcos elképzelése.

1893-ban, huszonnégy éves korában egy indiai kereskedőcég felajánlotta neki, hogy ügyvédjeként kiküldi Dél-Afrikába. Így lett Gándhínak pár év alatt Durban városában sikeres ügyvédi irodája. Akkoriban sok bevándorló indiai vendégmunkás élt az országban, és Gándhí szembesült az indiaiakat sújtó hátrányos megkülönböztetéssel. Idővel a hindu kisebbség szószólója lett. Ekkortájt alakította ki filozófiai rendszerét, amelynek lényege, hogy az igazság ereje győz, és a kitűzött célokat erőszakmentes ellenállással kell elérni.

A Dosztojevszkij családfáját kutató genealógusok az eddig megtalált dokumentumok alapján megállapították, hogy származása visszavezethető az ezerötszázas évek elejéig. Ebből a három évszázados Dosztojevszkij nemzetségtörténetből kiolvasható, hogy felmenői között voltak: tolvajok, rablók, gyilkosok és papok, szerzetesek, szentek és látnokok. Ezek a generációs minták felismerhetőek regényalakjaiban. Ezzel a jelenséggel Szondi Lipót világhírű pszichiáter foglalkozott először, és arra a következtetésre jutott, hogy Dosztojevszkij ezeket a látens gyilkosokat és szenteket vetítette ki tudattalanul hősei lelkébe.

A sötét középkor homálya után felcsillanó reneszánsz szellemiség az orvoslást is felrázta a babonáiba merült kuruzslásból. Az 1493 telén Svájcban világra jött Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim, avagy röviden csak Paracelsus mester újító eszméi gyökeresen megbolygatták kora orvostársadalmának gyakran romlott, tévutakon járó, a betegek helyzetén sokszor csak rontó nézeteit.

Jane Goodall, a korábban a tanzániai őserdőben élő kutató ma évente nagyjából 300 napot utazik, világszerte telt házas előadásokat tart, iskolákat látogat, az ENSZ békenagyköveteként próbálja mozgósítani az embereket, hogy ismerjék fel és vállalják személyes felelősségüket a világ sorsáért és merjenek élni a változtatás lehetőségével. Hogyan vált az erdő csendjét kereső tudósból pódiumok szenvedélyes szószólója?

Nikola Tesla nem csupán zseniális feltaláló volt, akinek tudományos munkássága felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a technika fejlődésére, hanem egy olyan új tudóseszmény megtestesítője is, aki a képzelet alkotóerejére támaszkodik, és – nem utolsó sorban – tudását önzetlenül az emberiség javára fordítja. A géniusz életútját, feltalálói pályafutásának történetét végigkísérve bepillantást nyerhetünk tudományos, fizikai és elektronikai felfedezéseinek kulisszatitkaiba, párhuzamban önismereti és önirányítási képességének tudatos fejlesztésével.

Brunszvik Teréz nevéhez fűződik a magyar óvodai nevelés kialakítása. Szenvedélyes tenni akarással vetette bele magát a gyermekek és az őket körülvevő nők és tanítók tudását és felemelkedését megalapozó nevelési kérdésekbe. De honnan eredhetett a nevelés iránti mérhetetlen elköteleződése? Hogyan kelhetett életre egy 18. század végén született gróf kisasszony keze nyomán ennyi minden?

Zrínyi Miklós korának emblematikus egyénisége, hős ősök leszármazottja, családja a kor egyik legmeghatározóbb nemesi ága. Dédapja a szigetvári hős, Zrínyi Miklós, unokahúga pedig Zrínyi Ilona, Munkács várának parancsnoka, aki a Thököly-felkelés utolsó bástyájaként évekig ellenállt az osztrák ostromnak, és akinek fia, II. Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem.

„A katonaságot az állam szörnyen vakmerő, meggondolatlan őrültjei irányítják, akik vallási elvek leple alatt ártatlan polgárokat mészároltatnak le és mindent elpusztítanak. Isten akarata ellen cselekszenek, és ennek csak sajnálatos, szomorú vége lehet.” – mondta a II. világháború idején Ueshiba Morihei japán harcművész. A 20. század elején az orosz-japán háborúban mutatott érdemei révén szép katonai karrier várhatott volna rá, ő azonban más utat választott. Évtizedeken át csak testedzéssel, különböző harcművészetekkel, filozófiával és lelki gyakorlatokkal, embertársai megsegítésével és földműveléssel foglalkozott; fáradozásaival létrehozta és megtestesítette a harcos egy új eszményképét.

Idén számos szervezet és gondolkodó ünnepli világszerte különböző rendezvényekkel a platóni akadémia megalapításának 2400. évfordulóját. Előadásokat tartanak, vitafórumokat, kiállításokat rendeznek, művészeti előadásokat mutatnak be és megidézik a platóni dialógusok szellemiségét. Megelevenedik nemcsak Platón, hanem a többi vele rokon gondolkodó eszmeisége is, akik századok hosszú során át merítettek nézeteiből, és hasonló irányban vizsgálódtak maguk is.

„Székely hegyekből messzi Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő. Ott rótta a betűket és kereste Puszták homokján vérei nyomát, Meglátogatta ínség, balszerencse, De ő csak várt és vándorolt tovább.” Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról Kőrösi Csoma Sándor, a messzeségek vándora, kis székely fiúból vált az ősmagyarok kutatójává és az első európai tudóssá, aki tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Már gyermekkorában kitűnt társai közül fáradhatatlanságával. Gyaloglásban senki sem versenyezhetett vele, ha séta közben feljutott egy domb tetejére, egyből arra volt kíváncsi, mi van a következőn túl. Az erdélyi hegyek közt edzette testét-lelkét a későbbi nagy kihívásokra. Kőrösön, egy erdélyi kis faluban született 1784-ben. Mindig is büszke volt származására, ahogy írta, „én a székely nemzettség szülötte vagyok”, angol nyelvű könyveiben pedig székely-magyarnak nevezte magát.

1891. május 8-án halt meg Helena Petrovna Blavatsky, akinek káprázatos tudása a mai napig sok fejtörést okoz. Könyveiben és cikkeiben sokszor felülmúlta korának ismereteit – miközben egyesek támadták, mások ihletet merítettek gondolataiból. Tudósok, írók, művészek garmadája táplálkozott a tanításaiból, Einsteinről például úgy hírlett, hogy Blavatsky Titkos Tanításának egy példánya mindig ott volt az éjjeliszekrényén.

Ha arra kérnének bennünket, hogy soroljunk fel olyan ismert vagy számunkra kedves magyar költőket, akik a XX. század elején alkottak, akkor valószínűleg jó pár nevet meg tudnánk említeni. Elég csak a már klasszikussá érett Nyugat nemzedékére gondolni, vagy a két világháború közötti pezsgő irodalmi élet más szereplőire visszaemlékezni. De vajon hány listán lenne rajta Reményik Sándor neve?

Johann Wolfgang von Goethét általában a Faust írójaként ismerjük, pedig kortársai elsősorban filozófus lángelmének tekintették, aki ráadásul jelentős természettudományos kutatásokat is végzett, és mindennek tetejében fontos posztokat töltött be szűkebb hazájának, a weimari nagyhercegségnek a vezetésében. Korának legnagyobb embereként tartották számon Európa-szerte, Napóleon, II. Frigyes porosz király, de Kossuth és Széchenyi is tisztelte géniuszát.

Konfuciusz, más néven Kung Fu-ce mester a Kelet egyik legismertebb bölcse volt, akiről később egy egész tant neveztek el, s aki, bár nem volt vallásalapító, gondolataival több mint két évezredre gyakorolt óriási szellemi hatást. Önmagáról azt vallotta, hogy nem teremt új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és vezeti új formákba. Az arisztokrata családból származó Konfuciusz élete meglehetősen egyszerű volt, mentes minden nagy fordulattól és drámai eseménytől. Még gyerekkorában felfedezték különleges értelmi és lelki képességeit, s azt a tulajdonságát, hogy legszívesebben idős és tanult emberekkel beszélget. Rendkívül gyorsan tanult, így még a huszadik évét sem töltötte be, amikor már kisebb hivatalokat látott el. Dolgozott terményraktárban és lóistállóban, miközben hat művészeti ágban, többek közt zenében, íjászatban, valamint kalligráfiában is igen magas szintre fejlődött. Tanítani azonban csak a harmincas éveiben kezdett, ám szinte azonnal nagy népszerűségre tett szert mély tudásával.

„Az önzés olyan bűn, amely az emberi nemet születése óta kíséri; ezt a legnehezebb jóvátenni” – vallotta a kereken 100 éve született japán rendezőóriás, Kuroszava Akira, akinek egész élete a mozi körül forgott, és aki olyan alkotásaival, mint A hét szamuráj, a Véres trón vagy az Álmok, jelentősen átformálta a 20. századi filmművészetet.

Korunk kihívásai – Konrad Lorenz gondolatai alapján Konrad Lorenz az a fajta tudós volt, aki felismeréseit a megfigyeléseinek köszönhette. Vizsgálódási módszere több szempontból filozófiainak tekinthető: a természet iránti szeretet indította kutatásra, szemlélődött, összehasonlított, gondolkodott és következtetéseket vont le. Belső kötelességének tartotta, hogy átadja tudását és azt is, hogy szót emeljen, sőt konkrét lépéseket tegyen annak védelmében, amit értékesnek tart. Természetvédő volt, de nem volt szűklátókörű, nem felejtette ki a természet egészéből az embert, sőt rámutatott, hogy korunkban maga az ember is veszélyben van. Ő a Föld betegségének oka, de benne, lelkében, az erkölcsében van a helyzet megoldásának kulcsa is. Vizsgálódásunk ezért a tudós életére, illetve azokra a veszélyekre terjed ki, amelyek ma az emberiséget fenyegetik.

Ha a történelem sodrából kiemelkedik egy ember, miért emlékszünk a nevére, milyen példát mutatnak a tettei? Ilyen szemmel érdemes végigkísérnünk egy hölgy, Florence Nightingale életét.

A világtörténelem talán leghíresebb hadvezére, a legenda szerint Amon isten fia, alig tizenkét év alatt hódította meg az akkor ismert világ felét, s ezzel több mint kétezer évre bevéste nevét a történelemkönyvek lapjaira.

Életpályájának egyik kutatója „toronyépítő”-nek nevezte Kós Károlyt, amivel arra utalt, hogy építményeit jellegzetessé teszik a tornyok, tornyocskák. Ezek feltűnnek a nevével kapcsolatban leggyakrabban említett Wekerle-telepen éppúgy, mint a keze alatt megszületett középületeken, templomokon. Ha pedig csodálkoznánk, hogy miként lehetnek a magyar népi építészetet idéző tornyok a Fővárosi Állat- és Növénykert egyes állatházain, nos hát annak is az az oka, hogy az erdélyi művész volt ezek egyik fő tervezője.

„Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság…” – írta Weöres Sándor a fiatalon elhunyt költőről, Radnóti Miklósról, aki épp ebben a hónapban lenne száz esztendős. A tragikus sorsú művésznek rövid, alig harmincöt éves pályafutása ellenére sikerült maradandót alkotnia, s ezzel a XX. századi magyar irodalom „halhatatlanjai” közé emelkednie. Verseit mind a mai napig olvassák, tanulmányozzák, több művét – köztük az Éjszaka, a Majális vagy a Két karodban című költeményt – pedig megzenésítették.

A kötelező olvasmányok hasznosságáról sokat vitatkoztak és fognak is vitatkozni, de abban mindannyian egyetérthetünk, hogy felnőtt, érettebb fejjel jó újraolvasni (vagy végre elolvasni) ezeket a könyveket, hiszen biztosan többet értünk meg belőlük, élénkebben és mélyebben éljük át az olvasottakat. A magyar olvasóközönség számára Móra Ferenc elsősorban a Kincskereső kisködmön, a Rab ember fiai írójaként maradt meg. Érdemes feleleveníteni ezeket a műveket és megismerni írójukat: újra (vagy végre) hatni fog ránk az írások és alkotójuk kedvessége, embersége és a világ legkisebb dolgait is élettel-lélekkel megtöltő leleménye.

Több mint 500 év telt el azóta, hogy Paracelsus tanított és gyógyított, és ez alatt az idő alatt nagyon sok írás látott róla napvilágot. Aki „találkozott” Paracelsusszal, nem tudott közömbösen viszonyulni hozzá. Talán nincs orvos, akiről ennyit és ennyifélét írtak volna, mint róla. C. G. Jung így ír: „Egy hatalmas forgószél volt, ami megmozdított minden mozdíthatót. Egy kitörő vulkán, ami sok mindent lerombolt és felborított, de újra életre is keltett és megtermékenyített.” A legjobban úgy érthetjük meg Jung szavait, ha Paracelsust a saját korában vizsgáljuk.

Több mint négyszáz éve, 1600. február 17-én végezték ki Rómában az inkvizíciós eljárás hosszú, nyolc évig tartó szakasza után Giordano Bruno olasz filozófust, aki inkább vállalta a máglyahalált, de nem vonta vissza tanait. Az azóta eltelt időszakban sokszor változott a filozófus megítélése, attól függően, hogy milyen ideológiai vagy politikai áramlat tűzte a nevét zászlajára.

Johann Sebastian Bach pályája, jelleme a fegyelem, a tanulás, a munka és a szilárd akarat példáját mutatja. Ezért is tartotta őt a jogtudós, egyben híres orgonaművész, majd érett fejjel az afrikai szegényeket önkéntes orvosként segítő Albert Schweitzer a mesterének. A zeneszerzőről írt könyvében objektív művésznek nevezi, akinek nem tudnánk többet művei keletkezéséről, indíttatásáról akkor sem, ha az összes levele, feljegyzése megmaradt volna1, mivel életműve nem személyes, hanem az egyes ember felett álló egyetemes forrásból táplálkozó, az emberi lelkeket megtermékenyítő patak. (“Bach" nevének jelentése “patak".)

Iulius Caesar neve ma már fogalom az egyetemes történetírásban, a róla szóló életrajzok, portrék – melyek közül talán Plutarkhosz és Suetonius írása a leghíresebb – egész könyvtárakat töltenek meg, életéről és tetteiről filmeket készítenek. Népszerűsége nem véletlen, hiszen alig néhány év alatt sikerült megváltoztatnia Róma és a nyugati világ életének menetét. Pedig a neves államférfinak, akit katonái szinte félistenként imádtak, nem volt könnyű útja a hatalom csúcsáig.

Ez a sugárzó, különös imperátor az i. sz. II. században élt Marcus Aurelius, aki 161 és 180 között uralkodott. Az utókor filozófuscsászárnak nevezte, és nemegyszer vitatkoztak arról, hogy császár vagy filozófus volt-e inkább.