Deák Szilvia cikkek
Milyen lenne egy tökéletes nap? Minden bizonnyal boldog. Amikor egyfajta örömteli, egyensúlyi állapotban vagyunk, nincs hiányérzetünk, elégedettek vagyunk azzal, amink van. A szívünk a helyén van. Eszünkbe sem jut panaszkodni, nincs bennünk elvárás, nem bírálunk senkit. Inkább érdeklődünk a környezetünk iránt, segítőkészek vagyunk, tudunk örülni a kis dolgoknak: a jelenben vagyunk.
Amikor viszont boldogtalan állapotba kerülünk, elégedetlenné válunk. Bármi vagy bárki is legyen elégedetlenségünk okozója, mindenben hibát találunk, semmi sem elég jó. Ekkor a szívünk könnyen elbillenhet a múlt vagy a jövő felé. Ha emlékeink a múltba vezetnek, gyakran rágódunk valamin, amit elveszítettünk, vagy felértékeljük a „régi szép időket” a jelenhez képest… A jövőtől pedig a boldogságot várjuk, amely majd akkor jön el, amikor… ha… egyszer csak…
Szinte elkerülhetetlen, hogy veszteségérzés kerít hatalmába, amikor elveszítünk egy szeretett embert. Ha a kapcsolat erős és mély volt, az érzés mit sem csökken attól, hogy az illető idős korában, természetes halállal távozott az élők sorából. Ez független attól is, hogy egyébként hogyan viszonyulunk a halálhoz. Mindennek a végét látjuk-e benne vagy csupán egy kapu átlépését, amely egy másik létsíkra nyílik. A nagy gondolkodók közül többeket megemlíthetünk, akiket foglalkoztatott az elmúlás kérdése, és akik a halált az élet szerves részének tartották.
Előfordul, hogy megcsodáljuk valakinek az ügyességét, bármiről is legyen szó, vagy akár meg is irigyeljük. Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, az illető mennyi időt, energiát szánhatott arra, hogy szert tegyen irigylésre méltó képességére. Majd fontoljuk meg, vajon mi is rászánnánk-e annyi időt, és ha valóban annyira érdekel, tegyük is meg. Valószínűleg el tudjuk érni ugyanazt az eredményt, sőt akár többre is vihetjük. Könnyen, kívülről kapott ajándékként nem érkezik az, ami igazán értékes. A tudásra, képességre belső, önmagunkon végzett munkával teszünk szert, amelyet ráadásul kitartóan folytatunk. Valamilyenné válunk általa. Éppen ez a valamilyenné válás fog értéket képviselni saját szemünkben, és könnyen lehet, hogy másokéban is. Hiszen valami a miénk lesz, amit elvileg bármilyen körülmények között a magunkénak tudhatunk, senki sem veheti el tőlünk. Mennyivel értékesebb ez azoknál a dolgoknál, amelyekért nem kell megküzdeni, jönnek és mennek, megkapjuk és elveszítjük.
Ki ne hallott volna még a Trónok harcáról? Bevallom, hogy azon kevesek közé tartoztam… egészen mostanáig. Éppen az Adria partján fekvő kis településen jártunk, amikor útitársaim felhívták a figyelmemet arra, hogy itt forgatták a film egyes jeleneteit. Majd Dubrovnik gyönyörű városában lépten-nyomon találkoztunk a fantasy plakátjaival, megvásárolható csecsebecsékkel, miegymással. Az itteniek némi szomorúsággal jegyzik meg, hogy a turistahad nagy része elsősorban a népszerű sorozat kedvéért látogat el a várfalakra, járja be egyes utcáit és idézi fel a filmen látottakat, mintha a város csupán egy hatalmas kulissza lenne. Pedig sokat adhatna a szabadságát évszázadokon át megőrző kicsinyke köztársaság története.
A sztoikus filozófia egyik fontos felhívása mindenkinek, aki boldogan akar élni és meg akarja őrizni lelki nyugalmát: vizsgáld meg, mi függ tőled és mi nem. Ami tőled függ, abban legyél határozott és következetes, ami nem, azzal ne is foglalkozz. Így békésebb lesz életed folyása.
Mi függ tőlünk? A sztoikusok válasza erre: viszonyulásunk és tetteink. Mire nincs hatásunk? Másokra, az események kimenetelére, a múltra. Minél inkább tisztában vagyunk azzal, ami nem rajtunk múlik, annál inkább előtérbe kerülhet az, ami igen. A „mit tehetek én?” hatalmas löketet ad az embernek, kimozdítja a tehetetlenségből, és ami a legfontosabb, nagy mértékben csökkenti az aggodalmaskodást. Az aggódás és a rágódás nem fér meg a lélekben a derűvel és a boldogsággal. Egyszerűen kizárják egymást.
Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis az emberben például az ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás párosaiban jelenik meg. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia ugyanolyan erős, és egymásba alakulásuk az ember számára megfelelő ritmust követ. Bármiféle eltérés, kizökkenés ebből a mind ránk, mind az egész természetre jellemző, éltető lüktetésből, előbb-utóbb testi-lelki betegségekhez vezet.