szimbolizmus cikkek

A kínai asztrológia szerint nemcsak 12 állatövi jegy, hanem öt elem – Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz – is folyamatosan kifejti hatását, az egyes elemek pedig kétévente váltják egymást (egy Jang és egy Jin időszak múltán). Egy egyszerű számítással kiderül, hogy legutóbb 60 esztendeje telt el a „Föld Kutya” éve, és ezután újabb 60 évet kell majd várni rá, így érdemes megragadni a lehetőségeket, amelyeket magával hoz.

A mögöttünk hagyott „hosszú napon”, a Tűz Kakas évében a legfontosabb kérdések ezek voltak: Min változtassunk? Képesek vagyunk-e felismerni valódi erőnket, amely kibontakoztatásra vár? Le tudjuk-e csiszolni magunkról az évek során ránk rakódott berozsdásodott szokásainkat és beidegződéseinket? Elég bátrak vagyunk-e felvállalni saját erőnket? 2018 februárjától a kulcsmomentum, hogy a tavaly megérlelt belső, lényegi értékeinket, erényeinket, céljainkat milyen mederben tudjuk terelni, érvényesíteni, megvalósítani.

Miért érdemes foglalkoznunk jellemünk formálásával? Jellem alatt általában azoknak a pozitív tulajdonságoknak az egységét értjük, amelyek bennünket összességében jellemeznek. Így az, aki jellemtelen, erősen erények híján van. Formálás alatt pedig azt értjük, hogy alakítunk, változtatunk a dolgokon, mégpedig egy előre meghatározott, tökéletesebb, jobb forma eléréséért. Így a jellemünk formálása valójában annyit tesz, hogy a már belátott igazságokhoz igyekszünk alakítani teljes valónkat: viselkedésünket, érzelem- és gondolatvilágunkat, mindennapi szokásainkat, és nem csupán valamely képességünket fejlesztjük a sok közül.

A sakk eredete a legendák világáig nyúlik vissza. A legvalószínűbb verzió szerint indiai bölcsek találták ki kb. 1500 évvel ezelőtt. Ami ma játék, egykor tanítási segédeszköz volt. A középkori Európában például egyike volt a hat lovagi művészetnek, amelyet az ifjaknak el kellett sajátítaniuk, hiszen a sakk lényeges elvei – hiába változtak a figurák és bizonyos szabályok az egyes kultúrák hatására – mindig is hasznos kulcsot adtak az élet kihívásaihoz.

A kínai asztrológiában és a Négypillér sorsfejtésben 2017-ben február 3-án, magyar idő szerint 15.34-kor kezdődött az új napév (közel van, de nem esik egybe a kínai holdújév tavaszünnepével). Jellegének két összetevőjét, a Jin Tüzet és a Kakas jegyet is a dolgok beérésével, az aratással, a beteljesüléssel, a felnőtté válással hozzák kapcsolatba.
A 2014-ben, a Jang Fa elemmel kezdődött ciklusnak most egy aktív, átalakításokra sarkalló pontjához értünk. A legfontosabb kérdések idén ezek lesznek: Min változtassunk? Képesek vagyunk-e felismerni valódi erőnket, amely kibontakoztatásra vár?

Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez nem fér kétség. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben. Ez mostanra valamilyen álcára, olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtettük ennek a szimbólumnak a valódi jelentését.

Miért rohan egy szerzetes egy majom és egy elefánt után, mit keres nála jogar és lasszó, és hogyan segíti ez a roham a mi szellemi fejlődésünket? Ezek a gondolatok mind felvetődhetnek, ha szemügyre vesszük ezt az ábrát, amely egy 17. századi buddhista meditációs festmény részlete. A kép szimbolikusan a kitartó „elmenevelés” útját meséli el, vagyis azt, hogyan csitíthatjuk le csapongó elménket, és vonhatjuk uralmunk alá gondolatainkat és érzéseinket. Mindezt azért, hogy ezzel is akadálymentesítsük az önismeret avagy a fejlődésünk ösvényét.

2016. február 4-én a kínai asztrológia szerint beléptünk a Jang Tűz Majom évébe. Az elsőre valóban „kínainak” tűnő kifejezés felgöngyölítéséhez tudni kell, hogy a kínai időszemlélet 60 éves ciklusokat vizsgál. Ezekben 12 állatövi jegy (földi támasz) követi egymást, miközben ezzel párhuzamosan hat az évre az öt változó állapot, más néven öt elem is (5x12=60 év). A Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz mindegyike két évig fejti ki hatását (jang és jin), így alkotják a 10 égi cselekvőt. Hogy megértsük, mit üzen mindez számunkra, érdemes külön-külön szemügyre vennünk az évet meghatározó minőségeket.

Tolkien talán leghíresebb művében, a Gyűrűk Urában központi szerepet kap a hatalmat jelképező varázsgyűrű. De a gyűrű szimbóluma ennél is többet rejt: önismeret, önuralom, önmagunk feletti hatalom összefüggéseit. Soktényezős egyenlet. Hány és hányféle a vágy arca, amely hatalmába kerítheti az embert! Sőt, a rögeszméig srófolható szenvedély olyannyira elhatalmasodhat az értelem felett, hogy egészen ki is vetkőzhetünk magunkból. Ez a szimbólum az ember mélyéig hatol és az önirányítás kérdéskörét érinti: Mi vezérel bennünket? Mely részünk fogja a kormányt és mikor hová fog vezetni az út?

Év elején általában ki-ki vérmérséklete szerint feszegeti a jövőt – latolgat vagy lemondóan legyint, izgatottan lapozgatja a magazinok állásfoglalásait a következő év „kedvező” vagy „kedvezőtlen” hatásairól, vagy épp fittyet hány a különböző jóslatokra. Valójában mindannyian azt szeretnénk tudni, hogy szívünknek kedves terveink, céljaink megvalósulhatnak-e, egyszerűbben: hogy hogyan lehetnénk – idén is (vagy idén végre) – boldogok.

Az elmúlt évtizedek felgyorsult életritmusa, az ellentét a rohanó hétköznapok és az otthoni béke megteremtésének igénye között új kihívások elé állítják a férfiakat, nőket egyaránt. Hogy ezeknek a komplex elvárásoknak megfeleljünk, hasonlóan összetett jellemvonásokkal szeretnénk felvértezni magunkat. Minden nő szeretne gyönyörű és intelligens lenni, egyszerre összeszedett, ügyes szervező, de független és tettrekész is, akinek az otthoni teendők sem okoznak nehézséget. Úgy tűnik, mintha egy egészen új nőkép lenne kialakulóban. Vagy mégsem új?

A természetben „hajnalodik”, új ciklusra elevenedik a világ, amelyben ismét Mars (aki március névadója) és Aphrodité ereje hozza az új kezdet lendületét. Ahogy az őszi hulló leveleket sem lehet visszakérlelni a fákra, a szirmaikat bontó tavaszi virágokat sem lehet visszaparancsolni a rügyekbe, és az Élet újult erővel nekivág az éves körforgásnak.

A világ egyik leghíresebb képének ezoterikus értelmezése nem a képzelet szüleménye, hanem annak köszönhető, hogy sikerült ismét rátalálni az alábbi értelmezési kulcsra, amelyet Sandro Botticelli is használt. Botticelli 1445-ben, Firenzében, abba a rendkívüli korba született, amikor a reneszánsz égisze alatt Firenze és Velence kulturális vonzáskörzetében újra megjelent a platóni Akadémia tudása, amelynek hatása Rómáig is elért. Platón teljes életműve (mármint az, ami megmaradt belőle) Cosimo Medici mecénási támogatásának köszönhetően és Marsilio Ficino közreműködésével újra ismertté vált.

Akár kétkedő, akár reménykedő töprengéssel olvassuk az asztrológiai elemzéseket, kimondva-kimondatlanul azt várjuk, hogy most végre előkerül a kincset érő tudás, amely hozzásegít bennünket mindennapi kérdéseink és gondjaink megoldásához. Az ősi (asztrológiai, gyógyászati, bölcseleti) rendszerek üzenete azonban túlmutat a „hányszor leszünk idén szerelmesek” vagy a „mennyi pénzünk lesz idén” kérdéskörein. Nagyobb egységben vizsgálják a minket körülvevő és a bennünk zajló jelenségeket, mert az embert a Természet részének tekintik.

Ősszel, a természet „megőszülésével” ismét előtérbe kerül a változás, az elmúlás, a halál gondolata. Ha akarjuk, ha nem, körülöttünk minden szüretre, számvetésre késztet. De a halál nem feltétlenül jelenti minden érték, s köztük a legértékesebb, az Élet elvesztését. A legtöbb ókori kultúrában és gondolkodónál megtaláljuk a földi életeken átívelő Élet, a túlvilági lét és a visszatérés gondolatát is.

„Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a' maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult” – idéz fel egy nyári ünnepi szokást a 18. században Bod Péter. Az a bizonyos abronts nem más, mint a Nap földi nézetből rótt éves útjának hatalmas köre. Ennek felső Pontyára az északi félgömbön június 21-én, a nyári napfordulón érkezik.

Gyerekkoromban nagyon szerettem a cirkuszt, főképp az állatokat. Teljesen lenyűgözött az elefánt, minden gyerek kedvence. Előadás közben megfigyelhettük hatalmas méretét, tömegét és erejét… de feltűnt, hogy az óriási állat fellépés előtt és után a porond mögött egy kis karóhoz van kikötve. Mindössze egy láncot kötöttek az egyik lábára. A karó igen rövid volt, és szinte alig szúrták bele a földbe. A lánc hiába volt vastag és erős, egy ekkora állat, amely gyökerestől tud kitépni fákat, könnyedén kiszabadíthatta volna magát és elsétálhatott volna. Vajon mi tartotta ott? Miért nem szaladt el?

48 csillagképet helyeztem a magasba, és pusztító fenevadakat költöztettem beléjük! – emelkedett föl Zeusz olümposzi trónusán, és bűntudatában lábával mennydörgést dobbantott. – De ennek vége! – szólt, és isteni testét átjáró forróságot érzett. – Elűzöm az emberiség sorsát megkeserítő szörnyszülötteket, és a csillagok fényéhez illőbb erényekkel lakatom be az égi mennyezetet!

Rómában a Szent Péter-bazilikában láthatjuk Michelangelo híres szobrát, a csodaszép Pietát. Mára szinte teljesen szükségtelenné vált a Mária mellén átfutó szalag felirata: MICHAELANGELUS. BONARROTUS. FLORENTIN(US). FACIEBAT. (A firenzei Michelangelo Buonarroti készítette.) Ez azonban nem volt mindig így.

Amikor éjjel álmodunk, tudunk repülni, vízen járni, más nyelven folyékonyan beszélni és halhatatlanok vagyunk. Nem lehet bennünket elpusztítani, száz halálon is tovább álmodjuk magunkat. Amikor viszont ébren vagyunk, elfelejtjük ezt a végtelen szabadságot, és megannyi nehézséget, gátat kell leküzdenünk, hogy az álombéli önmagunkhoz hasonlóan olykor-olykor mindenre képesnek érezzük magunkat. Az életnek ezek a percei a varázsmesék világára emlékeztetnek, ahol a hősök a halhatatlanság elnyeréséért harcolnak.

A mítosz szerint a görög Thébai városának lakóit egy rettenetes szörny fenyegette. Mindenkinek, aki csak a közelébe férkőzött, ugyanazt a kérdést szegezte, és ha nem tudott rá felelni, menten fölfalta. A kérdés így hangzott: melyik lény jár reggel négy, délben kettő, este pedig három lábon? A találós kérdésre Oidipusz helyesen felelt: az ember; hiszen gyerekként négykézláb mászik, élete delelőjén felegyenesedik, alkonyán pedig botra támaszkodik. Erre a szfinx beugrott a szakadékba és elpusztult.

Ma láttam egy fénysugarat… Nem először láttam ilyet, de ma új megvilágításba került. Olyan volt ez, mint amikor az ember először vesz észre valamit, amit addig csak nézett, de látni nem látott… Rám tódult a fény, az erős és tiszta napfény, amely egy szempillantás alatt – a napkelte áldása! – eloszlatta a környezetében lévő árnyékokat. A világ hirtelen formát és színt kapott; „hirtelen”… mert, mint a gyerekek, létezést tulajdonítunk mindannak, amit előtte nem is sejtettük, csupán azért mert addig nem vettük észre.

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz, csupán valami más ahhoz képest, hogy épp abban a világban, amely a szemünk előtt van, mi zajlik.

Apuleius, a népszerű író és szónok, akinek – Vergilius mellett egyedüliként a római irodalom történetében – már életében szobrot avattak, utólag a Lucius praenoment kapta neve mellé. Lucius a főszereplője annak az egyik első európai regényként számon tartott műnek, amelynek eredeti címe Átváltozások (Metamorphoseon libri XI), illetve későbbi, ismertebb elnevezése Az aranyszamár (Asinus Aureus).

A címek elárulják ennek a kalandos, parodisztikus elemeket is tartalmazó, olvasmányos regénynek a fő történését: Lucius, a mindenféle mágiára, titokra kíváncsi fiatalember Thesszáliába érkezik, hogy megismerkedjen a varázslás tudományával.

Az emlékezet és a képzelet művészetét nemcsak a reneszánszban, hanem már az ókorban és a középkorban is gyakorolták. Giordano Bruno maga is foglalkozott ezzel a témával, sőt jelentősen át is alakította ezeket a módszereket, méghozzá úgy, hogy – az egyszerű mnemotechnikán túl – az istenihez való felemelkedés eszközévé tette a gyakorlatokat. Ezek a művészetek a távol-keleti mandalákhoz hasonló képek használatán alapulnak, amelyeket, noha egyetemes mintára készültek, mindenki csak pillanatnyi fejlettségéhez mérten képes kiteljesíteni, saját világképével összhangban.

A görög mítosz szerint Athén városát kemény adó sújtja: kilenc évenként hét ifjút és hét szüzet kell Krétára küldenie, ahol a labirintusban biztos halál vár rájuk. Thészeusz, athéni ifjú, önként jelentkezik, hogy átvegye helyüket és szembeszálljon a labirintusban lesben álló szörnnyel, Minótaurosszal. A legmélyebb igazságok a mesék köntösébe bújva ellenállnak a feledésnek, szájról szájra járnak, hisz a mitikus történet mindenkihez szól.

Mi az a mandala? A mandala középpont köré szerkesztett, mintákból és geometriai alakzatokból felépített ábra. Ránézésre egy színpompás, aprólékosan részletezett kép; valójában szimbólum, mely különböző szinteken szól hozzánk. Legtágabb értelmezésében az egész világegyetem kifejezője, tökéletes világmodell, mely a kozmikus világrendet ábrázolja. Másik jelentésszintjén egy palotát jelenít meg, melynek „tróntermében” – a mandala közepén – egy isteni lény foglal helyet. Ha pedig az emberre vonatkoztatjuk, akkor a teljességünket idézi fel.

Tolsztoj azt írja egy helyen, hogy sajnál mindenkit, aki nem ismeri a sakkot… Nehéz lenne elképzelni, hogy csak arra gondolt volna, hogy a játék unaloműző, kellemes szórakozás. A sakk mesterei, de hétköznapi szerelmesei is vallják, hogy ez az ősi játék a gondolkodás igen hatásos formálója. Filozófiai szempontból elemezve, mint szimbólumot vizsgálva még nagyobb mélységek tárulnak fel.

Több évszázaddal azelőtt, hogy a tömegtájékoztatás bevezette volna a köztudatba a pszichoanalízis felvetéseit, a bölcsek tudták, hogy az emberek szimbólumokon keresztül fejezik ki magukat, és hogy a viselkedésük mögött sokkal mélyebb tartalmak húzódnak meg, mint az elsőre látszik. És ha ebben nincs is semmi újdonság, annak azonban újnak kellene lennie, hogy igyekezzünk megragadni a szimbólumok jelentését, mivel ezek többé-kevésbé mindenkire hatással vannak.

Platón Az Állam című művében Gügész példáján mutatja be, hogy mi történik, ha egy ember idő előtt jut hatalomhoz. Miből látszik, hogy túl korán tett szert valaki hatalomra? Arról, hogy nem a saját és mások javára használja fel képességét, erejét, amellyel fölénybe került másokkal szemben, hanem csakis a saját érdekeire összpontosít, nem ügyelve arra, hogy ezzel esetleg megsért másokat.

Mandala. Vajon mit rejt ez az egzotikusan csengő szó? Ha betévednénk egy tibeti kolostorba, a füstölőillatú félhomályban biztosan szemünkbe ötlene néhány mandala-kép, mely - ellentétben a kopár tájjal - a szivárvány minden színében pompázik. Mi a titka e sokszínűségében is harmonikus ábrának?