Történelem

Május utolsó vasárnapján Rusznák György történész vezetésével eredtek a rómaiak nyomába az Új Akropolisz Filozófiai Iskola által szervezett aquincumi séta résztvevői. Többek között megtudhatták, hogy az Amfiteátrumban gyakorta nem halállal végződött a gladiátorjáték, hogy csak néhány nap kellett a váláshoz, hogy már az ókori Rómában volt padlófűtés, és hogy a bikaölő Mithrász hívei nem is öltek bikát. A néhány órás, színes részletekkel tarkított időutazáson a huszonhat látogató elképzelhette, hogyan élték a Duna mentén hétköznapjaikat a rómaiak.

Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez nem fér kétség. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben. Ez mostanra valamilyen álcára, olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtettük ennek a szimbólumnak a valódi jelentését.

Vajon tekinthetőek-e a híresen kalandvágyó vikingek a modern üzletemberek, kalandorok vagy akár zsoldosok előképeinek? Ugyanolyan mindig többre vágyó, félelmet nem ismerő, kockázatot és harcot kedvelő figurák, csak bárdjaikat ezer év múltán egyenruhára vagy öltönyre és laptopra cserélték? Végül is vikingnek lenni, akárcsak üzletembernek, egyfajta foglalkozás volt. A szó olyan embert jelölt a normann népcsoporton belül, aki felkerekedik, szembenéz a kihívásokkal és sorsával, hogy önerejéből vesse meg lábát a világban.

1911 telének elején két csapat indult el a Föld utolsó ismeretlen pontja, a Déli-sark meghódítására. Robert Falcon Scott brit haditengerész-tiszt és Roald Amundsen norvég felfedező csaknem egyszerre, azonban egészen különböző motivációval, felkészültséggel vágott neki. Scottot a dicsőségvágy mellett a tudományos ambíció és a hazafias érzület is fűtötte. Hazáját nemcsak a felfedezés győzelmével, de a még fel nem derített földrész gondos tanulmányozásával, kutatásokkal és mérésekkel is szerette volna gazdagítani.

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz,

Noha nem Bonfinié az első a magyar történelmet feldolgozó munkák közül, művének jelentősége a nemzeti történetírás szempontjából mégis igen jelentős, ugyanis egy teljesen új, reneszánsz szemléletet honosított meg hazánkban, amivel a történetírást szaktudománnyá emelte. Munkamódszerét tekintve több mint ötven írott forrás felhasználása mellett rendszeresen szóban is kikérdezte kortársait az események alakulásáról, figyelembe vett szóbeli, családi hagyományokat, de papírra vetette saját megfigyeléseit is.

Konfuciusz, más néven Kung Fu-ce mester a Kelet egyik legismertebb bölcse volt, akiről később egy egész tant neveztek el, s aki, bár nem volt vallásalapító, gondolataival több mint két évezredre gyakorolt óriási szellemi hatást. Önmagáról azt vallotta, hogy nem teremt új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és vezeti új formákba. Az arisztokrata családból származó Konfuciusz élete meglehetősen egyszerű volt, mentes minden nagy fordulattól és drámai eseménytől.

„Az önmagába való elmélyedés az, a mi az ember lelkének az önállóság legmagasb fokát szerzi meg.” „Belsőnk oly szoros összeköttetésben van külsőnkkel, hogy amaz ezen némileg átlátszik, s menyre javíthatja, sőt felejtetheti a külsőnek kecsnélküliségét a valódi belbecs, azt tapasztaljuk, midőn nem ritkán az tetszik legjobban, az hódít magához legtöbbet, kinek külseje legkevésbé ajánlkozó, s az taszít viszont magától mindenkit hidegen, kire a természet leginkább látszék mosolyogni.”

Mitől válnak Bruno nézetei számunkra olyannyira aktuálissá? Ennek elsősorban két oka van: először is elmondhatjuk, hogy ma is egy Brunóéhoz hasonló, átalakuló korszakban élünk. Akkoriban, a 16. század végén az emberek a reneszánsz végét és az ellenreformációt élték át. Galilei (1564–1642) megfogalmazta a szabadesés törvényeit (1602), felfedezte a Jupiter holdjait és elősegítette a kopernikuszi világkép diadalát. A szellemi átalakulás korszaka volt tehát – akárcsak ma.

A világtörténelem talán leghíresebb hadvezére, a legenda szerint Amon isten fia, alig tizenkét év alatt hódította meg az akkor ismert világ felét, s ezzel több mint kétezer évre bevéste nevét a történelemkönyvek lapjaira.