Történelem

1911 telének elején két csapat indult el a Föld utolsó ismeretlen pontja, a Déli-sark meghódítására. Robert Falcon Scott brit haditengerész-tiszt és Roald Amundsen norvég felfedező csaknem egyszerre, azonban egészen különböző motivációval, felkészültséggel vágott neki. Scottot a dicsőségvágy mellett a tudományos ambíció és a hazafias érzület is fűtötte. Hazáját nemcsak a felfedezés győzelmével, de a még fel nem derített földrész gondos tanulmányozásával, kutatásokkal és mérésekkel is szerette volna gazdagítani.

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz,

Noha nem Bonfinié az első a magyar történelmet feldolgozó munkák közül, művének jelentősége a nemzeti történetírás szempontjából mégis igen jelentős, ugyanis egy teljesen új, reneszánsz szemléletet honosított meg hazánkban, amivel a történetírást szaktudománnyá emelte. Munkamódszerét tekintve több mint ötven írott forrás felhasználása mellett rendszeresen szóban is kikérdezte kortársait az események alakulásáról, figyelembe vett szóbeli, családi hagyományokat, de papírra vetette saját megfigyeléseit is.

Konfuciusz, más néven Kung Fu-ce mester a Kelet egyik legismertebb bölcse volt, akiről később egy egész tant neveztek el, s aki, bár nem volt vallásalapító, gondolataival több mint két évezredre gyakorolt óriási szellemi hatást. Önmagáról azt vallotta, hogy nem teremt új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és vezeti új formákba. Az arisztokrata családból származó Konfuciusz élete meglehetősen egyszerű volt, mentes minden nagy fordulattól és drámai eseménytől.

„Az önmagába való elmélyedés az, a mi az ember lelkének az önállóság legmagasb fokát szerzi meg.” „Belsőnk oly szoros összeköttetésben van külsőnkkel, hogy amaz ezen némileg átlátszik, s menyre javíthatja, sőt felejtetheti a külsőnek kecsnélküliségét a valódi belbecs, azt tapasztaljuk, midőn nem ritkán az tetszik legjobban, az hódít magához legtöbbet, kinek külseje legkevésbé ajánlkozó, s az taszít viszont magától mindenkit hidegen, kire a természet leginkább látszék mosolyogni.”

Mitől válnak Bruno nézetei számunkra olyannyira aktuálissá? Ennek elsősorban két oka van: először is elmondhatjuk, hogy ma is egy Brunóéhoz hasonló, átalakuló korszakban élünk. Akkoriban, a 16. század végén az emberek a reneszánsz végét és az ellenreformációt élték át. Galilei (1564–1642) megfogalmazta a szabadesés törvényeit (1602), felfedezte a Jupiter holdjait és elősegítette a kopernikuszi világkép diadalát. A szellemi átalakulás korszaka volt tehát – akárcsak ma.

A világtörténelem talán leghíresebb hadvezére, a legenda szerint Amon isten fia, alig tizenkét év alatt hódította meg az akkor ismert világ felét, s ezzel több mint kétezer évre bevéste nevét a történelemkönyvek lapjaira.

Alexandria városának helyét Nagy Sándor Plutarkhosz szerint egy álomtól és Homérosz egyik verssorától vezettetve választotta ki: Pharosz szigetét és a vele szemben elterülő széles öblöt. "Van bizonyos sziget ott, a zajongó tengeri árban, szemben Egyiptommal - Pharosz, ez neve annak a földnek." (Odüsszeia 4. 354-355.)

Több mint négyszáz éve, 1600. február 17-én végezték ki Rómában az inkvizíciós eljárás hosszú, nyolc évig tartó szakasza után Giordano Bruno olasz filozófust, aki inkább vállalta a máglyahalált, de nem vonta vissza tanait. Az azóta eltelt időszakban sokszor változott a filozófus megítélése, attól függően, hogy milyen ideológiai vagy politikai áramlat tűzte a nevét zászlajára.