Nemrég történt
Harcművészet és filozófia
A taidzsucu szókép jelentése „a test használatának művészete”. Az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában Hegedüs Zoltán taidzsucugyakorló minden hónap egy szombatján egyórás tréninget tart mindazoknak, akiket érdekel a harcművészetek valódi természete, kapcsolatuk a filozófiával és annak a lehetősége, hogy e mozgásforma segítségével saját belső világukban is egyre jobban eltájékozódjanak.
Hová bújjak én?
Mit tesz az ember fia, ha menekülnie kell otthonról, majd egy várhoz érkezvén ezt hallja: „Gyere, mert kilencvenkilenc fej vár karóba húzva, a tied lesz a századik!”? Természetesen megijed. Tovább menekül, vagy – „egy életem egy halálom, lássuk, mi lesz!” – belép a várba. Zöld Péter az utóbbit választotta, ezért a Mesekör az ő történetét dolgozta fel 2019. január 27-én, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Rigó utcai műhelyében tartott foglalkozásán.
A PET-palacktól a csiripelő szomszédságig
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola 2019. január 26-án az ökotudatosság jegyében tartott előadást a hazánkban áttelelő madarakról és a felelős téli madáretetés fontosságáról. A nyílt napon cinkegolyókat és egyszerűbb madáretetőket is készíthettek a látogatók az ökológiai csoport tagjai segítségével. Mit tehet az ember a természeti környezetében élő lényekért télen, amikor azok sokkal nehezebben jutnak táplálékhoz?
Fiatal elmék képességfejlesztése
Az Új Akropolisz önkéntesei 12–14 éves lányoknak tartottak foglalkozást az Angel Xpress Alapítvánnyal együttműködve, amely szervezet tanulókat ösztönöz iskola utáni tanulmányokra és tevékenységekre. Az esemény rövid bemutatkozással és szórakoztató jégtörő gyakorlatokkal kezdődött.
"Open Stage” fiatal művészeknek
Az izraeli Új Akropolisz tagjai szívmelengető kulturális esten fogadtak fiatal zenészeket, énekeseket és kézműveseket. Vendégül láttak két fiatal zenészt, akik csupa lelkesedéssel játszották el választott dalukat, egy művészt, aki szókimondásával is magára hívta a figyelmet, és az elektroakusztikus zenekart.
Filozófia egy csésze kávé mellett
A bolíviai Új Akropolisz szervezte beszélgetésen a résztvevők arról gondolkodtak közösen, vajon miként kerülheti el az ember, hogy „az idő börtönébe” jusson. Az elmélyedéshez a sztoikus filozófiából merítettek, amely segítségével megannyi frappáns ötlet és hasznos tanács született.
A nyakkendős macsektól a Batman-ábráig
Február 23-án szombaton az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Rigó utcai központjában hét színes, játékos, kézzel varrott textiltasakot készítettek beteg gyermekek infúziós palackjaira. A kulturális egyesület szociális csoportja havonta egyszer megrendezi a varró délelőttöt, ahol néha játékok készülnek, máskor az infúziókat beborító kreatív huzatok.
Saját készítésű kefirgombával és csírával – az egészségért és a természetért
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában minden hónapban meghallgathatnak az érdeklődők egy egyórás előadást arról, hogyan viszonyulhatunk tudatosabban környezetünkhöz, és elsősorban a természethez. Február 23-án Apáti János saját készítésű kefirt és maga ültette csírákat mutatott be, ecsetelve az előállítás tapasztalatait.
„Utazás okkal”
Az Új Akropolisz szófiai önkéntesei részt vettek a „The Goodmakers” önkéntes csoport szervezte „Utazás okkal” című eseményen. Az akción Bulgária-szerte gyűjtötték az adományokat, amelyek tömege végül elérte az öt tonnát, az élelmiszercsomagokat a szervezet székhelyén gyűjtötték össze.
Kulturális és filozófiai találkozó
Januárban kulturális és eszmetörténeti találkozót tartottak a japán Új Akropolisz filozófiakurzusát látogató női hallgatóknak. A találkozó a női eszményképet járta körül, ahogyan az a különböző kultúrák, az indiai, görög és japán hagyomány szimbólumaiban visszatükröződik.
Fotókiállítás az UNESCO-val együttműködve
Costa Ricán az Új Akropolisz szervezte Filozófiai héten nyitották meg a „Nagy szavak” című fotókiállítást. A kiállítást az UNESCO is támogatja, és a gyermekkori filozófiatanítás folyamatát dokumentálja. A képen Pablo Rojas látható az UNESCO képviselőjével és a kiállítást szervező művészekkel.
Tündérlesen
Hogyan került a kút mélyére aranyhalacska? Hogyan növekszik egy kis halpikkelyből aranyalmafa, és hová tűnnek róla az almák az éj leple alatt? Mitől világít a sötétben a kemencezugba rejtett fadarab? Ki takarítja ki a szegény család házát, amíg ők dolgozni vannak? Itt valami tündérség lesz a dologban.
Küzdj a harmóniáért! – interjú
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola minden hónap egyik szombatján harcművészeti képzést tart az érdeklődőknek. A sorozatban immár negyedik, január 26-i alkalomnak Hegedűs Zoltán taidzsucugyakorló, az előadás és a hozzá kapcsolódó gyakorlatok vezetője „A villámlás harmóniája” címet adta.
Filozófusok varrótűvel – interjú
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Szociális csoportja havonta megrendezi a „Játékvarrás egy mosolyért” programját, ahol többek közt színes játékokat varrnak a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis gyógyulóinak. A következő alkalom február 23-án lesz, az eddigi tapasztalatokról Mészáros Veronikával és Bíró Hajnalkával, a csoport két önkéntesével beszélgettünk.
Kreatív délután a közösségi központban
A pozsonyi Új Akropolisz önkéntesei gyermekeknek és anyukáiknak tartottak kreatív foglalkozást közösségi központban. A gyermekek örömmel és hálával fogadták az ajándékokat, amelyeket az Új Akropolisz filozófiai iskola tagjai készítettek. A délutáni programokon a résztvevők különböző technikákat sajátíthattak el.
Az év első napkeltéje: japán hagyomány
Január 1-jén a yokohamai Új Akropolisz tagjai felkerekedtek, hogy 2019 első napkeltéjét az osambashi kikötőben csodálják meg. A japán kulturális hagyomány szerint ezen a napon több ezer ember indul el kora reggel magasan fekvő helyekre, és együtt várják, hogy az új évben először keljen fel a Nap.
A filozófia világnapja
A filozófia világnapja az ausztráliai Új Akropolisz jelentős eseménye. A tiszteletadáson a szervezők és a résztvevők felidézték Tabrizi Shams és Rúmi találkozását, és olyan ideákat jártak körül, mint a mester és a tanítvány közötti kapcsolat, illetve az önmegvalósítás és a filozófiai alapigazságok vagy archetípusok felé vezető út.
A város megtisztítása
A „Tégy egy kicsit ma, és hozz létre egy zöld holnapot” mottóval és a beszámolók alapján „egy filozófus örömével” tisztították meg a tiranai Új Akropolisz önkéntesei az egyes városrészeket. Az önkéntességet a szolidaritás kifejeződésének és olyan cselekedetnek tartják, amellyel hozzájárulhatnak a világ jobbításához.
„SoulKey”: művészek közöshang-keresése
A krayoti Új Akropolisz második alkalommal adott otthont a „SoulKey” elnevezésű rendezvénynek. Az esemény olyan fiatal művészeknek és előadóknak kínál lehetőséget a bemutatkozásra, akik szeretnék megosztani munkájukat és üzenetüket, és inspirálódni másokéból.
A filozófia világnapja
A szöuli Új Akropolisz a filozófia világnapját 2018-ban a „Méltóság és boldogság” elnevezésű eseménnyel ünnepelte meg. A résztvevők előadást hallhattak és aktív eszmecserét folytattak annak fontosságáról, hogy mindenki megtalálja önmagában a méltóság forrását.
Falfestményeken a természet tanítása
Az Új Akropolisz alajuelai központjában a köztéri művészetet hívta segítségül a természet tanításának bemutatására. Az önkéntesek úgy vélik, a falfestménykiváló kommunikációs eszköz, amely olyan értékekre irányíthatja rá a figyelmünket, mint például a szeretet és a természetvédelem.
Előadássorozat az emberi és olimpiai értékekről
Az Új Akropolisz Criciúmában az emberi és olimpiai értékekről tartott előadásokat diákoknak. A sorozattal Pierre de Coubertin előtt tisztelgett, aki a tizenkilencedik században az Olimpiai Játékok ősi hagyományát átmentette a modern korba.
Az ember méltóságáról
Az Új Akropolisz Zágrábban a filozófia világnapját „Az ember méltósága” című előadással ünnepelte meg. Ennek alapgondolatát a 70 éve megalkotott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata adta.
A Nílus partján
42 napig várta a látogatókat az Egyiptom napok az egri FILO-Pontban. A posztereken megelevenedett az ősi kultúra művészete, tudománya, nevelési elvei, ma is alkalmazható tudása. A tárlatvezetések kitértek a világ számos kézművesműhelyében készült szobormásolatok szimbolikus üzenetére is. Két félórás kisfilm mutatta be a látogatóknak a szentélykörzeteket, valamint Ízisz és Ozirisz mítoszának több szintű értelmezését. A látogatók próbára tehették magukat a Szenet játékban, melyet néhány éve elevenített fel a magyarországi Új Akropolisz Egyiptom Kutatócsoportja.
Vállalj felelősséget az idődért!
Miért nem lehet egy napon említeni Hufnágel Pistit és a Kis herceget? Mit jelent „az idő pénz” mondás, és vajon melyik értékesebb közülük? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ azok, akik részt vettek a Kalincsák Tibor vezette időgazdálkodási workshopon.